Sokat köszönhet Veszprém a város szövetében szinte észrevétlen Sédnek. Ez az erős sodrású patak a területet felépítő vastag dolomitrétegbe fűrészelte be magát, amibe így erősen kanyarodó, olykor sziklás falú völgyet rajzolt.

A kivésett, parányi bércek védhetősége, illetve a patakpart menedékes mélyülete letelepedésre csábította az embert a két hegyvidék közti, máshol gyengén tagolt lapályon – aminek kereskedelmi útvonalán nem mellesleg innen rajta is tarthatta a szemét. Az apró sziklakiszögellésekre épült a történelmi városmag, a völgy folyosójába a kolostor, de a dolomit gyomrába fúrt világháborús óvóhelyek, valamint a máig ott működő légiirányítási központ is ezt az összetett mikrodomborzatot kamatoztatják.

Egy rövid túrázással, mindezt mi is láthatjuk felülről, és ez az a program, ahová a gyerekekkel és buksival is érdemes kirándulni. Közvetlenül Veszprém melletti körülbelül 77 hektáros erdőterületen tanösvény, sportpályák, játszóterek, kilátó, futó, szánkó, lovagló, kerékpáros, torna, kutyafuttató pályák várják a pihenni, sportolni vágyó közönséget, illetve tűzrakó hely is került kialakításra. A Gulya-dombi parkerdőben található “nagy kilátóról” csodálatos panoráma nyílik a Benedek-hegyre, a Várra, a Szent István völgyhídra, a Bakony-hegység második legmagasabb csúcsára, a Papod-hegyre és a Csatár-hegyi kilátóra. Állt itt már korábban is egy kilátó, ami fából készült,idővel elkorhadt és életveszélyessé vált, ezért 2015-ben le kellett zárni és bontani.

Az új Gizella királyné-kilátót, amely horganyozott acélból készült, gyártással, szereléssel együtt 4 hónap alatt emelték fel. Az 1615 darab, összesen 51 tonna súlyú, különböző méretű alkatrészt 7500 darab csavar tartja egyben. A legmagasabb kilátószintje, a 7. emelet 17,5 méter magasan van. 2016. április 28-án adták át, és az érdekessége, hogy úgynevezett parabolikus hiperboloid, azaz ívesnek látszik, de valójából egyenes acélrudakból áll össze. Sziluettje némi fantáziával emlékeztet egyébként egy sakktábla királynő bábujára. Ingyenes a látogathatósága, és egész évben várja az ide érkezőket.

Megközelítése is egyszerű: A parkerdőbe és az állatkertbe gépkocsival vagy autóbusszal érkezők a Parkerdő déli oldalán kialakított parkolót használhatják. A kerékpárosok számára még egy földút is rendelkezésre áll, amely a körgyűrűről ágazik le a Laczkó-forráshoz. Gyalogosan a Betekints-völgyben vezető út felől lehet a parkerdő területére eljutni. Ugyan a település csaknem elfedte az eredeti természeti környezetet, melynek utolsó megmaradt szilánkjai máig hívogatóak a helyiek számára a Gulya-domb régi veszprémi kirándulóhely, ahol ültetett fenyők, sziklákkal és rohanó vízzel színesített park, illetve állatkert is fellelhető.

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése