Székesfehérvári sétáink során, a legtöbb történelmi helyszínünkben, és a város turisztikai látványosságait bemutató kis ajánlóinkban, benne volt a királyság, a koronázás története. Nagyon izgalmas, és a mai napig szinte mindenkiben kíváncsiságot ébresztő téma ez. Jó lett volna, egyszer látni egy ilyen pompás, és magasztos trónra léptetést, hisz ezek az alkalmak, még sokat látott, virtuális világhoz szokott szemeinket is elkápráztatná. Egy olyan sétára invitáljuk most Önöket, ami ebbe a régmúlt világba vezet vissza bennünket. A belváros szívében a Városház Tér állnak a Városháza épületei. A három részből álló épületegyüttes a város kiemelkedően fontos műemlékei közé tartozik.1781 re épült fel, mint már beszámoltunk róla barokk stílusban, de a mai formáját 1936-1937- ben nyerte el.
A városháza főépülete évszázadok óta otthont ad a város sorsáról döntő gyűléseknek, egyéb kiemelkedő eseményeknek, úgy mint díjátadóknak, külföldi követek fogadásának, ezért igen fontos politikai és kulturális jelentőséggel bír Székesfehérvár életében. A Városháza épületei , három részből állnak. A Főépület, a Zichy-palota, és a harmadik épület. Mi most nem szeretnénk részletesen kitérni a történetükre, azt gondoljuk, érdemes idelátogatóként megismerkedni, elidőzni eme falak közt, hisz rengeteg emléket, történelmi eseményt birtokolnak. Amit meg szeretnénk mutatni ebből az épületegyüttesből, kiemelvén a többitől, a Főépület első emeletén található részleget. Ígértük ajánlónk elejében, hogy koronázást szeretnénk mutatni.
Nos, magát az eseményt Magyarországon csak filmeken láthatunk, vagy könyvek mesélnek róla, de az ehhez használatos tárgyak , még ha „csak” élethű másai is az eredetieknek, mindenképp testközelbe hozza számunkra az egykor megtörtént királlyá avatásokat.
A Szent Korona hiteles másolata is egészen közelről megcsodálható. Igyekeztek az anyaghasználatban is az eredetit utánozni, így az alapot ezüstből, arany bevonattal készítették el. Összességében 80 almandin, 4 zafír, 410 gyöngy, 6 ametiszt és 1 türkizkő ékesíti. Súlya másfél kilogramm, 19 zománckép és nyolc ablakos zománckép díszíti az alkotást.2013 óta a város tulajdonában van, akkor közadakozásból sikerült megvásárolnia Székesfehérvárnak. Szerették volna a további koronaékszereket is mellette látni, ezért a korona megalkotóit (a Metal-Art Nemesfémipari Zrt. készítette.) felkérték, az Országalma, és a koronázási kard megrendelésére is. Az Országalma 17,9 cm magas, 8,9 széles, az anyaga pedig mint a koronánál, ezüst aranyozva. Súlya 310 gramm, és teljes egészében emberi kéz készítette.
A koronázási kard a magyar királyok koronázásakor nagy szerepet játszott: ezzel a fegyverrel hajtották végre az újonnan megkoronázott királyok a három ceremoniális kardvágást a koronázó templomban az ország birtokba vétele jeléül, valamint a négy világtáj felé irányuló kardcsapásokat a koronázási dombról, ami az ország megvédésének fogadalmát jelentette. A 98 cm hosszú és 6,56 cm széles kardon párhuzamosan futó, aranyozott huzalokkal megerősített, vörös bársonymarkolaton kétoldalt lapított, kis csúcsban végződő, kerek markolatgomb található. A penge tövénél növényi motívumok fognak közre két, ovális keretbe foglalt férfiportrét.
A kopott markolatgombon is indadíszítés sejlik, emellett hüvelye vörös bársonnyal bevont. Természetesen ezt is kézzel készítették a kiváló ötvös mesterek. Tervek szerint a jogar lesz a következő, amivel egyben teljessé válhat a koronázási ékszerek hasonmásának gyűjteménye. Tekintsék meg kedves idelátogatók, vagy pont ezért ideutazók, hiszen hol lehetne ennél méltóbb helyen kiállítva, mint a koronázás városában!