Legutóbbi ajánlásom, a Móri borvidékre szólt, amelyben megemlítettem már, hogy aki erre a vidékre érkezik, semmiképp ne hagyja ki ezt a Fejér megyében egyedülállóként megmaradt középkori eredetű várat, a Csóka-hegy oldalában.
A 81-es útról megközelítve, mely Győr és Székesfehérvárt köti össze, messziről elénk tárul hívogatóan a vár, mely mintha a sziklákhoz lenne odatapasztva, robosztus kőfalai mellett csakúgy világítanak az újonnan hozzáépített hófehér falak. Csókakő vára, egy nagyobb felújításon esett át, ami sokakat megoszt átalakítása után. Az építészek nem szerettek volna középkori stílusban építkezni, ezért kicsit most keverednek a modern építészettel a vár megmaradt ódon részei, én azt gondolom, tekintsünk más szemmel rá, így igazán egyedivé, és újra egésszé tették számunkra eme erődítményt.
A tihanyi apátság alapítólevelében is szerepelt a híres „Fehérvárra menő hadi út”,( Győr és Székesfehérvár közt) mely stratégiailag rendkívül fontos út volt, így ellenőrzésére építették a várat a tatárjárás után. Létezéséről először egy 1299-ben kelt irat számol be, de feltételezések szerint már korábban is állt. A tatárjárás időszaka hozott alapvető változást a magyar várrendszerben, az addig korszerűtlen rosszul védhető, fa szerkezetű várak helyett számos kővárat építettek. A térség a 13. században a második legjelentősebb hatalmi központ volt, Székesfehérvár után.
Ez elsősorban stratégiai adottságainak volt köszönhető. Tulajdonosai között szerepelt ekkoriban: a Rozgonyi család, Corvin János és Bakócz Tamás is. A 16. században katonai jelentőségét elvesztette a vár, később a törökök szinte harc nélkül foglalták el. Az Oszmán Birodalom uralma alól végül 1687-ben szabadult fel és a továbbiakban nem szerepelt harci eseményekben. 1953-ban a várat műemlékké nyilvánították, 1960-ban új régészeti feltárás és helyreállítás indult. A 20. század második felére a gazdátlan építmény igen romossá, életveszélyessé vált, mígnem a Csókakői Várbarátok Társasága jelentős anyagi támogatásával megindultak a régészeti feltárások és helyreállítások, amelyek napjainkban is folytatódnak.
A várat 2017-től kezdődően a Nemzeti Várprogram keretében újították fel. Korhű tetszetős kapuzat és mögötte kaputorony fogad minket felvonóhíddal, amely azért is különleges, mert ilyen teljesen rekonstruált csapórácsos-felvonóhidas kapuszerkezetre máshol az országban nem nagyon bukkanhatunk. A kaput átlépve a rendezett alsó várba érkezünk, mely már a Rozgonyi család hozzáépítése a jóval kisebb felső várhoz. Ebben az időszakban épült a kápolna is, amelynek romjain ma szinte toronyként áll egy fehérre festett, modern építészeti alkotás. Az épület egyházi funkcióját jól láthatóan hangsúlyozza a falán aszimmetrikusan elhelyezett kereszt. A Kápolna, mely ráccsal van lezárva, de betekintést azért enged, már egészen kiugróan eltér a középkori építészettől. Az összhatás meglepő, de mégsem annyira zavaró.
Összességében, nagyon jó kis program a csókakői vár felkeresése., több órás kirándulásnak ígérkezik a felfedezése, de a csodálatos kilátás, ami a várfokról fogad panorámájával, melyről szinte a fél Dunántúlt be lehet látni, már egyedülálló élménnyel gazdagít bennünket. Autóval megérkezve, egy parkolóból indulunk felfele, kb. 15 perc kényelmes sétával felérünk, de aki szívesebben választ sportosabb útvonalat, annak a Kék jelzést követve kell haladnia, először egy szurdokszerű völgyön át, felkaptatni egy meredek lépcsőn, melynek végén egy szikla szoroson át megérkezünk a vár bejáratához.
A vár november 30-ig látogatható ingyenesen, 9:00-20:00 óráig. Buksit se hagyjuk otthon, ide megengedett a kutyákkal való látogatás.
Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!