Az előző cikkemben arra vonatkozóan adtam leírást, hogy miért hogyan, és honnan kezdjünk bele a körtúrába Velence tava körül. Folytassuk a megérkezéstől, hiszen most kezdődik az élmény, amit amatőr kerékpárosként jó szívvel fogunk majd emlegetni. Leginkább Velencét írják kiinduló pontnak, de mi Székesfehérvár felől gondolkodunk, így Dinnyés az első település, innen vágunk bele a körbe. Észak felé haladunk, ez egy kicsit emelkedős és ha lehet ezt mondani nem túl látványos része utunknak, én szeretem pont először erre indulva ezt a részt letudni. Feltekerünk Pákozdra. Itt lehetőség van arra , aki a napját erre túrára szánta, hogy kis kitérőt tegyen a Pákozdi Ingókövekhez, amelyek Európában egyedülálló geológiai képződmények, illetve az Angelika forráshoz.

Tovább haladva, ugyan felfelé kell tekerni, de szintén érdemes kitérőt tenni Sukoróra. A falu központjában található református templom érdekessége, hogy az 1848-as pákozdi csata előtt Kossuth seregének vezérkara itt tartott haditanácsot. A legnevesebb résztvevők ülőhelyét ma táblácskák jelölik az első padokon. Folytatjuk utunkat Pákozd irányába, már egyre erdősebb részhez érünk, és itt majd érdemes egy nagyobb pihenőt tenni, kicsit megint emelkedő jön, de ezt mindenképp érdemes felkeresni.

Pákozdon található Katonai Emlékpark emlékhelye az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek, a Don-kanyar kápolna a 2. világháborúban hősiesen helytállt és elesett honvédeknek állít emléket. A Magyar Békefenntartó emlékmű kiállítás a ma katonáinak áldozatvállalását mutatja be. Szép gondozott területen helyezkedik, jól fog esni picit sétálni az emlékhelyek közt, ha pedig egy frissítő mellé leülünk a  KEMPP kávézójából a legszebb a kilátás az egész Velencei-tóra.

Itt a park területén érdemes elidőzni, ha megéheztünk a Szúnyog szigetet vegyük célba!Lefele könnyű dolgunk lesz, végig kell csak gurulni. A Velencei-tó egyik legszebb vidéke, lenyűgöző tájképi, geológiai értéke mellett ezen az apró területen olyan növény- és állattani, valamint történeti emlékeket őriz, ami párját ritkítja. A Pákozdra épülő halászatra, a nád hasznára folyamatosan utalnak a XVIII. századi gazdaságtörténeti források, a terület ma is rendkívül népszerű a horgászok körében. Hajókikötővel rendelkezik, ezért a fáradtabbak akár innen hajóval is eljuthatnak Velencére, de én ezt másik napi program lehetőségnek ajánlom. A sziget partján fedett pihenő hely is üzemel, de ha nagyon jót akarunk enni, a Halászcsárdát semmiképp ne hagyjuk ki, híresen jó a konyhája!

Visszafele jön a kaptató, de ezután már tényleg nem lesz ilyen meredek dombunk! Irány Velence, és ha még egy kis süti befér a pocakunkba a Gabo cukrászdát ejtsük útba. Velencére beérve a tó mellett fogunk kerékpározni, az innen végigvezető részt szeretem a legjobban. Jó időben a Velence korzónál megmártózhatunk a tó vízébe, kicsit kifeküdhetünk a homokos partjára.

Tovább tekerve Velence-Velencefürdő-Gárdony településeken át végig közel a parthoz, majd Agárd felé egészen a tó mellett tekerünk el. Kis kitérővel biztonságban juthatunk el Agárdpusztára  a Velencei-tavi Galériáig, Gárdonyi Géza szülőházáig és a mellette épült Rönkvárig. A Rönkvár az egri vár kicsinyített, rönkökből épült mása, ahol a gárdonyi várkapitány kalauzolja végig a látogatókat a váron és a kazamatarendszeren és a látogatók bepillantást nyerhetnek a várvédő vitézek életébe.

Ha egy időben szeretnél két helyen lenni, akkor a Gárdonyi szülőház felé gurulva megteheted. Itt lehetne ugyanis Agárd és Gárdony képzeletbeli választó vonala. Innen visszaérkezünk Dinnyésre,ahol levezetésül  mutatok még egy szépséget. Itt található ugyanis a 2010-ben (helyi kezdeményezésre létrehozott) 3 km hosszú madárdal tanösvény, amelynek bejárásával elsősorban a rendkívül gazdag madárvilággal, továbbá a vízi élőlények különböző képviselőivel ismerkedhetünk meg. Dinnyés közelében, a 7-es út felüljárójánál, közvetlenül a kerékpárút mellett található egy kilátó, melyre érdemes felkapaszkodni, ugyanis remek kilátás nyílik a környékbeli nádasra és lakóira.

Hogy ez a túra kinek mennyi idejébe fért bele? Nem számít. Ha nem az időarányos sport teljesítmény hozott ide bennünket, akár egész napra elnyújthatjuk utunkat, ami 3 óra alatt megtehető. Élvezzük az időtlen órákat, ami a biciklin haladva, mindig új és újabb természeti csodákkal ajándékoz meg bennünket. Töltsük meg a tüdőnket a tavak mellett érezhető párás növény és víz illatú levegővel, élvezzük, hogy képesek voltunk a kényelmünk fölé helyezni ezt a távot, legyünk büszkék arra, hogy megcsináltuk! Biztosan visszavágyunk, mert aki végigtekerte tudja, hogy milyen érzésekkel, élményekkel lett gazdagabb!

pekiapartman.hu

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése