Történetünk 2019-ben kezdődik, amikor elhatároztuk, hogy a tulajdonunkban lévő területtel szeretnénk valamit kezdeni, nem csak széppé, de hasznossá akartuk tenni a környezet számára. A Baglyas Szőlőhegy talajadottságai miatt felvolt adva a lecke számunkra, ugyanis egy olyan növényre volt szükségünk, ami bírja a szélsőséges időjárást, az erősen lúgos talajt és a legnagyobb akadályt a szárazságot, mivel öntözésre nincs lehetőség azon a területen, így esett a választásunk a levendulára, amely ilyen körülmények között érzi a legjobban magát, gyönyörű virágot hoz, a méhek „legelőjévé” válik és nem mellesleg gazmentesen tartja a területet.
2021. januárjától váltunk Őstermelők Családi Gazdaságává, így a termést idén először a nagy közönség számára is rendelkezésre tudjuk bocsájtani, nem csak saját felhasználásra hasznosítjuk, melyből már különböző levendula termékeket is készítünk. Például: illatzsákot, illatpárnát, két féle gyertyát, teát, szárított csokrokat, koszorút, igény szerint esküvői vagy díszcsokrot, illetve aki szeretné a kertjét díszíteni saját levendulával, annak cserepes változatot is tudunk kínálni. Folyamatosan bővítjük termék palettánkat és igyekszünk fejleszteni a szolgáltatásainkat.
Július 3 – 4-én SZEDD MAGAD LEVENDULA eseményt szervezünk melyre várunk minden kedves érdeklődőt, Szombaton 8-16, Vasárnap 8-14 óráig, a hely méretei miatt, kérünk mindenkit, hogy aki szeretne jönni írjon üzenetet a Facebook oldalunkra (Baglyasi Levendulakert) vagy baglyasilevendulakert@gmail.com e-mail címre. Azok se sajnálják, akik most nem tudnak jönni, mert ősszel a másodvirágzásnál is tartunk ilyen eseményt, ezért érdemes minket követni a közösségi oldalon.
Kérdés esetén forduljanak hozzánk bizalommal,
Urai – Imre Bernadett és Urai László
Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!