A piacok hangulatát, még azok is szeretik, akik a bevásárló központoktól irtóznak, és maga a „menjünkvásárolni” szó is heves ellenreakciót vált ki. Mikor pihenünk, nyaralunk, ezeket a mindennapi kötelezettségeinket letesszük, kicsit otthon hagyjuk. Ne is gondoljunk most erre, gondoljuk a Balaton vizét előttünk, a sirályok hangjait, a hajók ringatózását.

Elkalauzolom most Önöket Tihanyba, egy olyan programra, ami mindenki kedvére való lehet egy szombat-vasárnap délelőttre. Javaslom a reggeli órákat, és a nem túl megtelt gyomrokat, kár lenne jóllakottan ide megérkezni. A Tihanyi rév melletti piac, amit szeretnék népszerűsíteni most annak, aki még nem hallott felőle, 2013 óta működik a füves-fás területen. Elhelyezkedése miatt érkezhetünk komppal, sétahajóval a déli oldalról, nekünk északi partról érkezőknek lehetősége van, ha az autónkat nem szeretnénk használni, busszal érkezni, a menetrend szerint közlekedő járatoknak, megállójuk van a Tihany-révnél.

Körbe a félsziget körül nagyszerű biciklis utak kígyóznak, így kerékpározás közben is útba ejthetjük, illetve a helyi Dottó  (kisvonat) is elvisz a főtértől a révig minket, és ez a gyerekeknek, felnőtteknek is szuper jó élménnyé válik. A megtelt placcon a környékbeli árusok kínálják finomabbnál finomabb portékájukat. Van itt minden mi szem szájnak ingere! Almás pite, kalács, természetesen minden házi, friss kenyér, ropogós, hozzá füstölt kolbász, sajtok, borok, sorolhatnám még, de higgyék el, érdemes elmenni, igazi pezsgő élet fogad minket, a hangulatról a gasztronómiai élvezetek mellé változatos programokkal várják az ide érkezőket.

A régi korok hangulatát visszaidéző piacon alkalmi fellépők, művészek színesítik meg a vásározást. Érezzék csodásan magukat, a „Piac maga az élet”!

pekiapartman.hu

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése