Tihany számos történelmi, építészeti és természet adta látványosságaihoz gyakran ellátogatunk, ezért is szeretném olyan hagyatékra is felhívni a figyelmet a múltból, ahol eddig nem jártak, esetleg nem is hallottak róla.
Könnyű kirándulás ez a célpont is, és betekintést ad, hol éltek közel ezer évvel ezelőtt a bizánci rítusú szerzetesek . Feltételezhető, hogy I. András király és felesége telepítette őket a Kijevi Nagyfejedelemség területéről, 1050 körül, ahol ő maga is élt, és maga is felvette a keleti rítusú keresztény hitet. Felesége, Anasztázia királyné is innen származott. A királyi pár szobrát megcsodálhatjuk az apátság közelében. I. András alapította a Tihanyi-apátságot is, halála után a tihanyi altemplom lett végső nyughelye is.
A barátlakásokat remetebarlangként is emlegetik, fontos tudni, hogy ezeket nem a természet, hanem emberkéz alkotta, így nem nevezhetők igazából barlangoknak. Több tucat barlanglakás volt itt, sőt akadt a telepen kápolna és ebédlőnek használt üreg is, ezeket mind homoktufitba vájták.1737 körül még 10 remetelakásról beszélt Bél Mátyás, majd 1942-es ásatás során Dornyai Béla 9 cellát és 8 kisebb fülkét említett. 1983-ban Eszterhás István az úgynevezett Leánylakásokkal együtt 7 üreget azonosított, ezek szintén a remetelakhoz tartoztak. 1984-es feltárás során még emberi csontokat is találtak. Ma 3 barátlakás maradt meg csupán épségbe, és még kettőnek a nyomai kivehetők.
Mint látjuk, egyre kevesebb volt a használható barlanglakás, ami a földcsuszamlások számlájára írható, és ez lehetett az oka is annak, hogy a barátok elhagyták a XIV. században ezeket a biztonságosnak nem nevezhető építményeket. A legutóbbi földcsuszamlás 1952-ben történt, állagmegóvásukért ezért 1994-ben külső falakat kaptak, így stabilizálták az üregeket. Biztonsággal lehet látogatni. A tihanyi barátlakásokat több okból is érdemes felkeresni. Egyrészt csodálatos túraút vezet hozzájuk, több helyen kiemelkedő balatoni panorámával. Másrészt egyedüli építészeti értéket képviselnek egész Közép-Európában. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a kirándulást.
Megközelítése az apátság elől, a Pisky sétányon át a zöld jelzésen haladva, először a Kálvárián bukkanunk ki, onnan az útjelző tábla iránymutatása alapján folytatjuk utunkat a zöld jelzésen, majd jól követhető ösvény több nagy kanyart leírva leereszkedik az erdőbe, ahol rövidesen elérjük az egykoron szerzetesek által lakott barlanglakásokat. Gépkocsival tavasztól őszig fizetős a parkolás, ingyen, korlátlan időkeretben a falu szélén a sportpálya és temető közötti parkolóban lehet letenni az autót.
Kellemes időutazást kívánunk!
Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!