Balatonfüred közvetlen szomszédságába a Tihanyi-félszigetre invitáljuk kedves Balatoni vendégeinket, erre utazóinkat. Kihagyhatatlan célpontja számunkra minden évben, lehetőleg gyalogosan megmászva a vulkanikus hegyet ez a túra, mert sok szögből láttatni engedi magát a keleti hegyoldal peremén, büszkén álló templom, mely Tihany jelképévé vált, és egyfajta iránytűje a tónak.
Miről is mesélnek ezek a kőfalak nekünk? Valaha apátságot építtetett itt I. András királyunk, Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Kezdődött mindez 1055-ben. Ami igazán egyedülálló ebben a történetben, hogy alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar szórványemlék. Az eredeti szentélyzáródású templomhoz csatlakozott dél felől egy szabályos kolostornégyszög. Miután a tatárjárást épségben átvészelte az apátság, utána megerősítésként köré építettek egy erődítményt. Az első pusztítást számára a törökvész másfél évszázados idejében szenvedte el. 1534-től a szerzetesi élet megszűnt, ennek minden tárgyi emléke elpusztult, balatoni végvárrendszereként működött. A templomot 1674-ben adta vissza eredeti működésének a katonaság. A második csapást egy tűzvész mérte rá 1683-ban, ami romba is döntötte az épületet, ezért mivel harcászati szempontokból sem volt rá már szükség, 1702-ben teljesen lerombolták. A templom újjáépítését 1719-ben kezdték meg, Wittwer Márton építész tervei alapján. A barokk stílusban épült templom egészében 1754-re készült el. A szerzetesrendek életét egyszer 1786-ban II. József császár, majd 1950-ben a magyar állam oszlatta fel. A plébánia ekkor megmaradt, de a monostor előbb szociális otthon, majd múzeum lett. A bencések 1990-ben térhettek újra Tihanyba, de a kolostor együttest, csak 1994-ben kaphatták vissza.
Talán dióhéjban ennyit mindenképp tudnunk illik eme egyedülálló Balatoni templomunk történetéről. Mesés panorámájával, csodálatos környezetével, mindig felfedezésre, és visszatérésre csábító az apátság a Balaton ékköve. Az aranyló napsugarakat nappal a tornyokon látjuk megcsillanni, éjszakai kivilágítása pedig lenyűgöző. Egész napos kikapcsolódást nyújt Tihany sokszínű látványosságával, történelmi kincseivel, rengeteg kézműves termék kirakodó vásáraival, kitűnő éttermeivel, falatozóival, és a levendula mindent betöltő illatával. Fentről letekintve, a Füredi-öbölre, olyan élménnyel ég retinánkba a kép, mely minden évben visszacsábít minket. Tegyen időutazást szent királyaink, a török kori katonák, a nagy építkező apátok és a levendulatelepítés mesés évszázadaiba! Ismerkedjen meg az apátsági mai lakóival, kérjen előre egyeztetett időpontot, ha szakértő vezetésével, vagy idegenvezetővel szeretnék végigjárni a nevezetességeit. Biztosak vagyunk benne, hogy a kiállítások számos olyan egyedi elemet tartalmaznak, amely nyomot hagy látogatóikban és a gazdag gondolatvilág, spirituális tartalom sokáig elkíséri őket további útjukon. Balatonfüredről számos kis és nagy hajó indul a Tihanyi félszigetre, de kocsival, busszal, és kerékpárral is könnyen elérhető a Tihanyi Apátság.
Hajtsunk fejet az altemplomban ott jártunkkor I. András sírja előtt, aki temetése óta, itt nyugszik egyedülálló módon háborítatlanul, e szent falak árnyékában. Hisz neki köszönhetjük, hogy az akkor bencés apátság helyet találhatott hitével, munkájával, kitartásával és megajándékoz bennünket most élőket templomuk, létezésük csodájával.
pekiapartman.hu