Székesfehérvár Fő utcáján sétálva, érdemes megnézni kívül-belül ezt a 18. századból való barokk épületet, melyben ma is a hajdan volt patikai szerek és kellékek tárházát csodálhatjuk meg. A Fekete Sas Patikamúzeum egy L-alaprajzú, egy emeletes, klasszicizáló-barokk lakóház földszintjén található. Utcai homlokzatán a kétszárnyú ajtónak és a jobb oldali ablaknyílásnak ívesen záródó, süttői vörösmészkő-kerete van, melyet felül rojtban végződő, faragott zsinórdísz tölt ki, kétoldalt pedig egymást metsző, törtvonalú pálcák díszítenek.
A bal oldali ablaknyílás mészkő keretezésén egyszerűbb a díszítés. Itt valaha kocsibejáró volt (ahogyan azt belül a padlózat lejtésszöge is mutatja), s csak később alakították át a bejáratot ablaknyílássá. A patika dongaboltozatos mennyezete festett díszítésű: a szürke alapon rozettasoros szalagkeret fut körbe.
Tekintsünk vissza a múltba, ismerjük meg a történetét ennek az ódon gyógyszertárnak. A török alóli felszabadulás első napjaiban érkezett, a levéltári adatok szerint Pápáról Székesfehérvárra az első gyógyszerész, Sartory János. A patikusok a következő évtizedekben sűrűn változtak, de a gondos tulajdonosi fejlesztéseknek köszönhetően, egyre nagyobb értékű felszerelés és gyógyszerkészlet emelte értékét a patikának. Sokat mondó adat maradt fenn 1745-ből, mikor is a jezsuiták 1200 forint vételárér juthattak hozzá, ami akkor tekintélyes összegnek számított.
A patikán több mint kétszáz esztendő eseményei, tulajdonos- és ízlésváltozásai mind nyomot hagytak a bútorzaton és a felszerelésen. Ám az egymást követő patikusok hagyománytiszteletének köszönhetően e hosszú korszak egésze illusztrálható a ránk maradt eredeti tárgyak meglepő sokaságával. Az 1700-as években épült patika jezsuiták feljegyzéséből tudható, hogy 1758-ban lett teljesen kész, és szintén a jezsuiták keze nyomát találjuk faragott bútorzatain, fatégelyein, melyeket többször átfestettek az évszázadok alatt, ám feltáráskor valamennyi festékréteget sikerült rajtuk fellelni. Szintén megmaradt számunkra a nagy tinktúraprés, melyen jól jelzi készítésének idejét az 1752-es évszám, eredeti korból származó rézmozsár és IHS jelű patikaüvegek találhatóak.
1774-ben a jezsuita rend feloszlatása után Valter Ferenc pozsonyi gyógyszerész lett a patika új tulajdonosa, aki a bútorzat és a gyógyszerek mellett a patikatartás kizárólagos jogát is megvásárolta. A vételt követően átköltöztette a gyógyszertárat a rendházból a mai helyére, azaz a Fő utca 5. szám alá. Ő keresztelte el a gyógyszertárat Fekete Sasnak, vagyis a 18. század gyakorlata szerint németül: Apotheke zum Schwarzen Adlernek. A 20. század elején a Lukáts család modernizálta ismét a patika felszerelését.
Az egykori kapubejárat helyén ő alakította ki az ablaknyílást (bal oldali ablak), s az így keletkező új helyiséggel különválhatott egymástól az iroda és a laboratórium. Jellegzetesen a század elejét idézi a villanyvilágítós, sárgaréz mérleg a patkó alakú táraasztalon. Valamivel korábbi az a neobarokk óra, amely Eisenbarth Ferenc székesfehérvári műhelyéből került a bejárattal szemközti szekrényre. A Fekete Sas utolsó polgári tulajdonosa, Lukáts Béla 1931-től vezette a gyógyszertárat egészen annak államosításáig, 1950-ig. Lukáts korszerű eszközökkel gazdagította a patika felszerelését. Külön érdeme, hogy a negyvenes évek végén védetté nyilváníttatta a gyógyszertárat.
Az államosítás döntő fordulatot jelentett a Fekete Sas történetében. Ekkor került a Fejér Megyei Gyógyszertári Központhoz, s ettől kezdve állandó ügyeletes szolgálatot is el kellett látnia. Ám a megnövekedett forgalom kiszolgálására már nem volt alkalmas a kétszáz éves berendezés: a patika 1971-ben végleg bezárta kapuit, és megkezdődött az épület és a bútorzat gondos restaurálása.
A Fekete Sas Patikamúzeum ma elsősorban a jezsuita fafaragó műhely által elkészített patika berendezést és a patika történelmi felszerelését mutatja be a látogatóknak, így felvázolva a gyógyszerészet, illetve a gyógyszerkészítés történelmi múltját. Ezen kívül a patikamúzeum „A hónap tárgya” című kulturális sorozatában régészeti, néprajzi és képzőművészeti időszaki kiállításokat szervez, így a patikamúzeum történetén kívül a város és a környező terület történelméből és kultúrájából is ismereteket nyújt a látogatók számára.A múzeum látogatható keddtől-vasárnapig 10:00-18:00 óráig.
pekiapartman.hu
Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!