A Velencei-tó partján Dinnyés településhez visz utunk, mely Fejér megyében, Gárdony járásban található, Székesfehérvártól 10 kilométerre.
A tó körüli kerékpárút remek lehetőséget nyújt, hogy autó nélkül induljunk túrázni. A keresztet könnyű megtalálni, mellette emelkedik a 2014-ben átadott fa kilátó, mely egyedi formájával kiemelkedik a tájból.
Az emlékhely Sarvajc Lajos nevét viseli, aki 1928-ban vadászbaleset áldozata lett. Tekintsünk vissza az időben, mert a története és a szerepe sokkal többet jelent megemlékezésnél, ha felkeressük a keresztet, ismerve múltját, más szemmel nézhetünk rá. A vízi szárnyasok vadászatának fénykora, az 1870-es és az 1930-as évek közötti időszakra esett, amikor a tóbirtokosok és a mindenkori vadászbérlők gyakran tartottak országos hírű, ladikos hajtásokat.
A legnagyobbakon több száz, olykor ezernél is több madarat lőttek. Sarvajc Lajos a Velencei Vadásztársaság vadfelügyelője volt, ahogy az apja, Sarvajc Péter is, akit a helyiek „tóbírónak” neveztek. De használták ezt a nevet az ifjú Sarvajcra is, aki mint a tó kitűnő ismerője és megbízható, kiváló ladikos, a hajtásokon rendszerint puskás vendéget vitt a csónakján. Többször kísérte például Széchenyi Zsigmondot, aki könyveiben (Ahogy elkezdődött és az Ünnepnapok) szép sorokkal emlékezett meg róla.
Sarvarjc körösztje
1928. december 13-án, Luca napjának délutánján történt, amikor vendégét, a német nagykövetet kísérte libavadászatra ladikjával. Alkonyatkor heves zivatar csapott le a tóra, az erős viharban a nagykövet kiesett a csónakból. Szerencsétlen véletlen volt, hogy mentés közben a diplomata fegyvere elsült, aminek lövedéke eltalálta Sarvajc combját. Mire a korom sötétben megérkezett a segítség, a sebesült ember eszméletét vesztette, majd mire kivontatták őket, elvérzett. Ahol holttestét partra tették, egy év múlva a lelkiismeretét megnyugtatni nem tudó a német nagykövet (Hans von Schoen) kőkeresztet állíttatott, továbbá 12 ezer pengőt helyezett el a bankban Sarvajc három árvája számára, és soha többé nem vadászott.
A háború előtt a tavon járó emberek tájékozódási pontja volt a kereszt, ma a tó körül kirándulók pihenőhelye, és emléke azoknak a régi vadászatoknak is, amelyekről hajdan híres volt a Velencei-tó.
A második világháború sajnos nem kímélte ezt sem, az emlékhely megsemmisült. A család szorgalmazására, az Agárdi Lokálpatrióták Társasága kezdeményezésére, a Velencei-tó, Vértes Fejlesztési Tanács pályázati támogatásával, 2005-ben rendszerváltás után került sor újrakészítésére. A régi fényképek alapján, Horváth Digó István és Both Géza tervezte újra, a kivitelezését Richter Ferenc velencei kőfaragó végezte.
Véleményem szerint ma is nagyszerű tájékozódási pont a „köröszt”, ahol mindig öröm megállni, csodálni a Velencei tó látványát, mely minden évszakban új arcával gyönyörködtet minket.
Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!
