A Velencei-tó északi partvonalának egyik legszebb és leglátogatottabb pontján, Pákozd-Sukoró határán, a Mészeg-hegy oldalában fekszik, csodálatos környezetben a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark. A természetvédelmi területen mindent megtalálunk, amire egy kellemes családi kirándulás alkalmával vágyhatunk.
Tanösvény, kilátók, interaktív kiállítás, kövek, szép növények, állatok, játszótér, fedett pihenőhelyek, ennyi program és látnivaló már bőven megér egy kis utazást. A bronz kor óta lakott térségben évezredes hagyománya van a vadgazdálkodásnak, a növénytermesztésnek és a halászatnak is. Hajdan még birkalegeltetésre használták az arborétumnak otthont adó területet, majd az 1960-as években megkezdték a teljes rehabilitációt.
1990-ben nyitotta meg, a helyet máig üzemeltető helyi erdészeti vállalat (Vadex), mely az összesen 96 hektáron elterülő arborétumot idővel komplex családi kirándulóhellyé fejlesztette. A kopárfásításnak köszönhetően 30 év elteltével a földet újra üde pázsit nőtte be, a táj pedig fiatal fákkal és cserjékkel gazdagodott. Hazánk legtöbb botanikus kertjével ellentétben itt nem lehet magasztos faóriásokkal találkozni, hiszen a sekély talajréteg miatt a fás szárú növények maximum 10 méterre tudnak megnőni.
A parkoló a Szúnyog-szigetre vezető bekötőút mellett van, a Don-kanyar emlékkápolna közelében, onnan pár perc alatt sétálhatunk fel a bejárathoz. Sajnos térképes brossúrát hiába kérünk, a tájékozódás kissé nehézkes a meglehetősen nagy területen fekvő arborétumban és az irányító táblák sem túl sűrűek. A hosszú, nyílegyenes, murvás út, melynek mentén kőzetbemutató sorjázik, a központi helyen lévő tájmúzeum épületéhez vezet, ahol interaktív eszközök segítségével ismerkedhetünk meg a környék természetrajzával, geológiájával, vízrajzával, betekintést nyerhetünk kulturális és néprajzi emlékeibe és még egy halászati kiállítás is vár ránk.
Az épülettől három irányba is indulhatunk tovább, észak felé, azaz balra, ha a bejárattól jövünk, pár perc sétára magaslik a kilátótorony, talán ide érdemes először jönni, a 15 méter magas, a lombszint fölé nyúló torony felső szintjéről pazar panoráma nyílik a Velencei-tó víztükrére és nádi birodalmára, a Velencei-hegység lágyan hullámzó vidékére.
A toronytól északra indul a 9 állomásos, 1300 méter hosszú erdészeti tanösvény. A múzeumtól kelet felé lesétálunk a magaslatról, az erdőből kiérve csodás, kopáros, cserjés, gyepes területen ereszkedve lefelé, szép kilátást élvezhetünk a tóra. Az erdei kalandjátszótérre érünk, ahol szintén találunk egy kisebb kilátótornyot. A fő szenzáció a palánkvárra hajazó építmény együttes, ahol kedvükre vezethetik le a gyerekek feles energiájukat.
Nem messze egy kis tó fekszik, partján kikötött ladik, egyik oldalán szomorú füzek sorakoznak katonás rendben, kis stégről figyelhetjük meg az élővilágot, a récék és ludak mellett, elsősorban a békákat. A tó melletti épületben erdei iskola működik, itt találunk mosdókat is. A kistótól, illetve a játszótértől nincs messze a vadaspark, de közvetlenül a múzeumtól is odamehetünk. Az épület előtti pihenőhelynél kell letérni a murvás útról, mely a vadasparkhoz vezet.
Ne várjunk állatkertet, a szarvasok és muflonok sokszor elég messze legelésznek a kerítéstől, a vaddisznók szeretnek emberközelbe kerülni és hangosan ropogtatni az ajándék makkot. A hazánkban élő, bemutatott nagyvadak közül kissé kilógnak az ausztráliai emuk, de kétségtelen, hogy jól mutatnak. A madárröpték sztárja a fantasztikusan szép arany fácán és a hihetetlenül színes, bizarr fejű vadpulyka. A kisebb gyerekek nagy bánatára állatsimogató nincsen.
Az arborétum érdekessége, hogy a kijelölt tűzrakó helyeken kedvünkre sütögethetünk és a fedett pihenőnél, összerendezetten álló halomból még tűzifát is vihetünk, melynek ára benne van a belépődíjban. Az arborétum előtt halad el a Velencei-tó körüli kerékpárút, így a vadasparkot akár kerékpártúra közbeni pihenőnek is beiktathatjuk. Viszont kutyust nem lehet bevinni az arborétum és vadaspark területére, ezt fontos tudni!
Megközelítés: Autóval, mindkét irányból, a Pákozdi pihenőnél (50-es km) kell letérni az M7-es autópályáról, Budapest felől először a Pákozd-Sukoró műútra érünk, ahol jobbra fordulunk, majd mindjárt az első leágazásnál ismét jobbra, a Doni Emlékhely táblát követve érünk az arborétum parkolójához. Tömegközlekedéssel, helyközi autóbuszjárattal Budapestről és Székesfehérvárról is a Pákozd, Honvéd Emlékmű megállónál kell leszállni, majd kb. 900 métert gyalogolni az emlékkápolnánál balra forduló bekötőútig.
Kapcsolat:
Pénztár
(hétfőtől vasárnapig, elsődleges szám): 06 30 / 417 – 0133
Nyitvatartás:
keddtől- péntekig 10:00 és 18:00 óra között,
szombaton illetve vasárnap 9:00-18:00 óráig.
A belépés díjköteles.
Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!