Másfél éves Covid szünet után újra nyílik Máté Bence nagy sikerű természetfotó kiállítása Székesfehérváron! Nagy szeretettel várunk benneteket augusztus 27. és szeptember 26. között a szabadtéri kiállításon, a Városház téren.

Szeptember 26-án pedig Bence “Vértelen vadászat” című előadását láthatják az érdeklődők az Alba Regia Sportcsarnokban.
Aki kíváncsi, miként lett egy pusztaszeri „problémás” diákból a világ legsikeresebb természetfotósa, ne mulassza el a szórakoztató előadását sem!  

Máté Bence természetfotós
Fotó: Ujvári Sándor


Alkotásaival Bence az összes földrészt meghódította, és minden természetfotós számára feltette kis hazánkat a világ térképére. Legeredményesebb versenyzőként első helyen áll a BBC fotós pályázat összes ranglistáján, továbbá ő az egyetlen, aki az ifjúsági és a felnőtt mezőnyben is megkapta a természetfotósok Oszkárjaként számon tartott díjat.
Az előadás kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a közönség személyesen is megismerkedjen ezzel a végtelenül rokonszenves fiatalemberrel, és elképesztő akciófotóin keresztül rácsodálkozzon hazánk páratlanul gazdag vadvilágára.

Előadásai egy modern kivitelezésű, hatalmas, ingyenes, kültéri kiállítássorozatra épülnek, amelyet 2021-ben kizárólag Székesfehérváron csodálhat meg a hazai közönség.
Humoros történetei tanulságos, egyben vidám élményt nyújtanak az egész családnak.

A rendezvény, az akkor aktuálisan érvényben levő szabályok betartásával lesz látogatható.

turizmus.szekesfehervar.hu

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése