Habár nem itt születtem, de eddigi életem java részében itt éltem Várpalotán. Gyerekként jártam utoljára a várban, mielőtt felújították volna. Amióta viszont „elkészült”(ezt csak azért írom idézőjelben, mert ha jól tudom, a környékét most kezdik el nemsokára át-vagyis visszaalakítani.) Nos, amióta külsőleg és belsőleg is elég sűrűn járok le a családdal és/vagy csak a gyerekkel és csajokkal. Merthogy mindkettővel érdekes programokat lehet találni. Alább felsoroltam milyen szolgáltatások állnak rendelkezésre, így most erre nem térek ki itt, hanem inkább az időszakos vagy állandóan elérhető dolgokra. Időszakosak a vár udvarában vagy a környékén megrendezett koncertek (gyerek és felnőtt egyaránt), rendezvények, kóstolók, bemutatók és állandó a vár udvarában található bisztró, ahova csak úgy be szoktunk ülni egy kávéra, amíg a gyerekek nyugodtan tudnak rohangálni az udvaron.

Thury vár
fotó:pekiapartman.hu

És most essék néhány szó a fő attrakcióról a Thury vár történetéről:

Nagy felújításon esett át az elmúlt években. Történelméről röviden annyit olvastam a honlapjukon, hogy az biztos, hogy 1397-ben már állt a palota. Az 1458-as évben Mátyás király átvette a várat Újlaky Miklóstól, tehát egy időre királyi vár lett, majd újra kegyeibe fogadta a családot és röviddel utána visszaadta nekik. A török elleni harcok idején kiemelt szerepet kapott a végvárak között. 1559-ben lett Thury György a vár kapitánya. A hős kapitány nagyon sokszor visszaverte a törököt.  Végül 1593-ban került csak török kézre Ormándy Péter kapitánysága alatt 1687-ig, amikor is a híres Esterházy János és csapata visszafoglalta. A harcok sok nyomot hagytak a váron. 1687-1889-ig folyamatosan a Zichyk tulajdonában volt.

fotó:pekiapartman.hu

A várban több szolgáltatást is igénybe lehet venni:

  • „A toronyszoba titkai” szabaduló szoba
  • tematikus tárlatvezetések
  • különféle kiállítások: katonaruházati, vasaló, helytörténeti, kínzókamra, török szoba

A város bővelkedik szálláshelyekben is, az idelátogatók részére. Mindenki megtalálhatja a magának megfelelőt. Az egyik ilyen kedvenc helyem a Pe-Ki Apartman Várpalota, amiről bővebben a www.pekiapartman.hu weboldalon olvashattok.

(Kriszti ajánlásával)

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése