Balatonfüred természeti adottságai minden nyaralónak és idelátogatónak nagyszerű kirándulási lehetőséget nyújt, a Balatont szegélyező üdülő övezeten kívül is. Hiszen a másik irány, ami nem lefele a tópart fele visz, mindenképp felfedezni való magasságokra csábítja a túracipősöket. Nos, aki szívesen gyalogol a természetben, és pompás balatoni panorámát szeretne látni, annak feltétlenül fel kell csatolnia a hátizsákot és a családod, párját, barátait. Érdemes a hosszabb útvonalat választani, hiszen vétek lenne kihagyni bármelyik helyszínt is erről a remek túráról. .. ide aztán akinek csak a lába bírja,igazi kirándulásélményért feltétlenül el kell indulnia.Ha az idő nem kedvez a fürdéshez, vagy már elmacskásodtunk a napon fekvéstől, keljünk útnak.

A Piac mögötti park felé indulva, az első keresztutcánál jobbra, a Déryné utca, itt jobbra, majd utána rögtön balra kanyarodunk a Damjanich utcára. Innentől kell a kék jelzést követni a házak között, majd a Kormos csárda mellett a Kilátó utcán érünk ki a házak közül. A kilátó felé vezető ösvény balra tart meredeken felfelé, a hatalmas keresztetmár alulról látjuk, pár perc erős kaptató után fent is vagyunk a fakeresztnél. A kilátáskáprázatos már innen is, lábunk előtt egész Balatonfüred, a Tihanyi-félsziget. Végighaladunk a tölgyerdőben, az útvonalunk az Aranyember tanösvény (Jókaira emlékezve).

Mindenhol táblák mutatják az ott élő állat és növényvilágot. Pihenésképpen kedves kis padok várják a megfáradt kirándulókat. Ezen utunk végén a Jókai-kilátóhoz érünk fel, ami már bizony 315 m magasan fekszik. A faépítésű toronyból, szinte madártávlatból csodálhatjuk meg a mi szépséges magyar tengerünket. Nincs fáradság, ami ne kárpótolna minden ideérkezőt. Innen még tovább a Tamás –hegy tetején a kék majd a kék+ jelzést követve ereszkedünk le, majd jobbra kanyarodunk a zöld + jelzésre, 10 perc alatt lejutunk egy hatalmas tisztásra, amelyen átvágva, jobbra tartva egy kis patakon átkelve érjük el a romantikus erdei környezetben lévő Koloska-csárdát, ahol márciustól novemberig minden nap meleg étel fogad minket. Innen már jóllakottan a piros jelzésen haladhatunk lefelé, egy kis patakmellett egy tisztásra.

Aki nem a csárda vendéglátását választotta, ide érve piknikező helyet talál, asztalokkal, padokkal egy erdei tó partján, és még fűzfa „napernyő” is árnyékolja. Pihenőnk után tovább a piros jelzésen lefelé a Koloska-sziklák , balra a zöld háromszögjelzésű turistaút megy tovább egy tornapályára. Talán a sportosabb felnőttek, vagy a gyermekek még szívesen kipróbálják, a mozgás eme formáit is. Továbbhaladva rátalálunk egy újabb természeti csodára, a sziklába belenőtt hársfára, a Koloska-hársra. Róla táblát is helyeztek ki, melyen Hamvas Béla gondolatait olvashatjuk. Nos innen akinek még kedve van tovább menni, az bő fél óra sétával elérheti a zöld jelzésen haladva a Noszlopy Gáspár –kilátót, vagy szépen a piros jelzésen elindulunk visszafelé, ahol is kb. 20 perc után a zöld jelzés vissza visz minket Balatonfüredre.

Lefelé a Tamás-hegy oldalában még megtekinthetjük a Lóczy –barlangot, tovább az Örghegyi úton, majd jobbra a Pacsirta utcán át visszatérhetünk a kiindulási pontunkra, a piac mögötti parkhoz. Aki Balatonfüred eme oldalát nem járja be, talán sosem tudja magába szívni mind azt a természet adta csodát, amit egy tó felett emelkedett hegység adhat nekünk.

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése