Régi hagyomány ez, a tihanyi emberek tartják életben, ezzel állítva emléket a több száz éves halászati múltjuk előtt, nem véletlen, hogy a címerükre is felkerült a garda, a látott hal.
A Balaton-felvidéken az ősz a szüret és a gardahalászat évszaka. Tihany pedig, azért is volt mindig népszerű ebben a halászati ágban, mert a természet adta lehetőségeit itt tudták leginkább kihasználni. Aki nem ismeri ezt a hagyományt, azoknak el kell mesélnem, hogy itt nem a klasszikus tavon halászás zajlik, hiszen régóta ismerik e faj mozgását, ezért nagyon jó módszert fejlesztettek ki a zsákmányszerzésre. Itt jön szerepbe a Tihanyi hegy magassága.
Kiálltak az Akasztódomb, a Nyársashegy, a Cserhegy tetejére, és akkor is, mint most ismét, a nagyon tiszta vízű Balatonban ősz végi, tél eleji vermelőhelyre (a tihanyi kút, melyet ma a tihanyi révátkelőnek ismernek, és a víz mélysége 10 -12 méter, ezért a fenéken nem olyan hideg a víz) vonulása idején, a dombtetőn álló jeladó halász pontosan látta merre vonul a bandába verődött halraj. Mint felhő, ha árnyékot vet a vízre, ehhez hasonlatos sötét foltként mutatta meg magát a halraj.
A jeladó, kit maguk közt „hegyenjárónak” hívtak, megbeszélt karjelzésekkel irányította a vízen lévő társait, akik hatalmas facsónakjaikkal bekerítették a halat, majd elkezdődött a nehéz háló behúzása. A hegyen járó fontos beosztás volt, általában az egyik tapasztalt, jó szemű halászt bízták meg ezzel a feladattal. Jól kellett ismernie a Balatont, a víz mozgását, a hínáros területek elhelyezkedését. A garda volt a tihanyiak „kenyérhala”, az a cserealap, amit a helyi asszonyok a környező falvakba vittek el, hogy lisztre, gabonára cseréljék. A hal egy részét a halkereskedők, a „fisérek” szállították el a közeli piacokra, vendéglőkbe. Ami megmaradt sem veszett kárba.
Felfüstölték, vagy zsinegre akasztva kiszárították. Az így tartósított hal megmaradt a szűkösebb napokra. Nehéz kereset volt ez, a halászok nagyon kevés bérért tették kockára az életüket, a garda fesztivál célja az volt, hogy emléket állítsanak ezeknek a bátor embereknek az utókor számára. Idén XIX. Gardália Napokat tartják a tihanyiak, mint mindenkinek ismert, kicsit szűkebb keretek közt. Vigyáznunk kell egymásra, ezért a fesztivál is csendesebb lesz.
Azok a programok, amik nagy tömegeket vonzanak, idén kimaradnak a kirakodó vásárokkal együtt. Helyette, lesz sok más ide csalogató program. Érdemes elindulni, hiszen ha gardasütés nem is lesz, az éttermek és vendéglátó helyek speciális halételekkel fognak készülni ezekre a napokra, lesznek kisebb koncertek, több műfajban is, és túrák is várnak ránk kicsikkel, nagyokkal. A halászlé kedvelőinek is jó hír, hogy a halászlé verseny is meg lesz tartva, csak idén mindenki a saját portáján készíti el az ízletes specialitását, és a zsűri díjazni fogja a rendezvény fénypontjaként a „Tihany legjobb halászleve 2020” fődíjjal a nyertest!
Szeretettel vár Tihany minden idelátogatóját 18. alkalommal, november 13-14-15.-én a Tihanyi Garda Fesztiválon.
Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!