A Bakonyban rengeteg lehetőség adódik a kirándulni vágyóknak, találni itt rövid tanösvényektől komoly túralehetőségekig mindent. A Zirctől mindössze 3 km távolságra található Eperjes-hegyet  a 82-es főútról vagy a hegy keleti lábánál fekvő Olaszfaluból érhetjük el.

Igazi Angkor-hangulatot találni, ha valaki végighalad a nem túl megerőltető, 4.5 km-es Eperjes tanösvényen

Eperjes tanösvény
Fotó: turizmus.zirc.hu

Úgy tűnhet, hogy kisgyerekes családi programot ajánlok (nem kizárható ez sem), de én az ilyen tematikus ösvényekre inkább a felnőtteknek tudok izgalmas felfedezéssel szolgálni. Az útvonalon nem annyira a kilátás vagy az erdő látványos (bár ezekre sem lehet panasz), hanem a terület egyedülálló földtani értéke miatt érdekes, ugyanis a földtörténeti középkorból láthatunk itt köveket. A tanösvény időutazást is kínál: az út mentén a hegyet felépítő triász, jura és kréta időszaki mészkőfajták bukkannak a felszínre, a megállóhelyek a képződési időt is jelzik.

A kirándulás során kis odafigyeléssel igazi kőkincsekre lelhetünk. Akár családi vagy geotúraként tekintünk az Eperjes-hegyi sétánkra, mindenképpen érdemes indulás előtt kicsit utána olvasni a terepi helyszíneknek, valamint az itt fellelhető érdekességeknek, mert az avatatlan szemek nem biztos, hogy tudják, hol és mit kell keresniük. Vigyünk magunkkal kalapácsot, kesztyűt és védőszemüveget is, mert ha belelendülünk a keresgélésbe, ezekre biztosan szükségünk lesz. A helyiek által Eperkésnek is nevezett hegyen a jellemzően különféle mészkövek regélnek gigászi lemezmozgásokról, ősi tengerekről és azok különleges élővilágáról: tengeri liliomok, fejlábúak kihalt rokonairól, ammoniteszekről vagy éppen szokatlan alakú, szarvszerű kagylófélékről.

Az út mentén, akár az Eperjes nagy részén, kiemelkedő tájképi és botanikai értékű szépséges fa matuzsálemek, az egykori erdős vegetáció maradványai láthatók. Leggyakoribb a bükk, mellette többek közt gyertyán, juhar- és tölgy-félék egyedeit hagyták meg.  A terepre induló „T” jelzéseket követve egy 4,5 km-es útvonalon roppant változatos környezetet fedezhetünk fel.

A több állomásból álló tanösvény akár egy óra alatt is kényelmesen végigjárható, ám ha egy kicsit is fogékonyak vagyunk a terepi élményekre, a természeti értékek megcsodálására, akkor bizonyosan több órát fogunk itt eltölteni, akár élőlények megkövült vázait kutatva, akár csak a piknikhelyek egyedi hangulatát élvezve. Három kialakított feltáró szelvényének köszönhetően könnyen hozzáférhetünk a beszédes kőzetekhez, és olykor már a megbontott kőzetanyagban keresgélve is találhatunk ősmaradványokat. A sziklagyepekkel, bokrokkal fedett részeken ne kezdjünk új árok ásásába, mert azon túl, hogy ez természetvédelmileg tilos, felesleges is.

Minden látnivaló ott hever előttünk, legyünk figyelmesek és türelmesek. Több helyen paddal ellátott pihenőhelyeket, piknikezésre kiváló tűzrakókat találunk, melyek egyike, másika az erdőben vagy a tisztáson kínál kikapcsolódást. Keleti irányban még festői panorámában is részünk lesz, amihez a környező erdők és szántók, egy közeli farm legelésző állatai és Olaszfalu látképe szolgáltatja a harmóniát árasztó csendéletet.

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése