Egykor ezek a különleges élőlények uralták a bolygót, sok-sok millió évvel az ember érkezése előtt. Ha szeretnénk jobban elképzelni, milyen lehetett köztük sétálni, érdemes jegyet váltani a Veszprémi Állatkertbe, így egy napon két nagyszerű élménnyel gazdagodhatunk, egy belépő áráért.

Magyarország legnagyobb Dinó parkja található itt

mely 2016 óta várja felnőtt és gyermek látogatóit, hogy élmény- foglalkoztatókkal ismertesse meg Földünk több százmillió évvel ezelőtti állatvilágát. A különleges időutazás egészen pontosan a triász, a jura és a kréta időszakok világába vezet vissza, amelyből előkerült 1899-ben Veszprémben talált kavicsfogú álteknős, mely hazánk egyik leghíresebb ősmaradványa.

dínó park
Fotó: veszpzoo.hu

A Dinó Parkban kiállított szobrok a mezozoikum élővilágát mutatják be, a dinoszauruszokról a kihelyezett ismertető táblák segítségével tudhatunk meg hasznos információkat. Amíg mi felnőttek isszuk magunkba a tudást az ismertetők által, a gyerekek bepillantást nyerhetnek az őslénykutatók munkájába játékosan. Három foglalkoztató sátor áll a gyerkőcök rendelkezésére, melyekben animátorok segítik a fiatalokat. Az egyik sátorban egy ingyenes mini ásatás került kialakításra, ahol az ifjú paleontológus-növendékek kiáshatják „saját” dinoszaurusz fosszíliájukat, és közben a szerencsések érdekes kincsekre bukkanhatnak a homokozóban. Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon milyen színűek lehettek a dinoszauruszok, ugyanis erre bizonyítékot találni még a szakembereknek sem egyszerű feladat.

A legkisebbeknek egy külön sátorban lehetőséget biztosítunk arra, hogy saját elképzeléseiket papírra vessék. Ráadásul a színezéshez minden szükséges kelléket biztosítunk, hogy minél szebb és fantáziadúsabb alkotások születhessenek. Mindenkinek, aki az Ajándékboltban felmutatja az adott napra érvényes gyermek belépőjegyét, 1 db kifestő lapot adunk ajándékba. A színezők hiányzó darabjait pedig szintén az Ajándékboltban vásárolhatják meg. A harmadik sátorban gipszbe öntött dinó csontváz kivésésére van lehetőség, melyet az Ajándékboltban szerezhetnek be. Az óvatos és aprólékos munka során megismerkedhetnek a gyerkőcök a régészkedéshez szükséges eszközökkel, miközben kézügyességüket is fejleszthetik.

Miután minden csont épségben a felszínre került, már csak össze kell állítani a csontvázat, melyet természetesen haza lehet vinni. Lehetőség van különleges emlékfotót készíteni egy félelmetes T. rex társaságában, a legbátrabbak pedig kipróbálhatják, hogy milyen dinoszaurusz háton lovagolni. 2017-ben a park kibővült a perm földtörténeti időszakkal és innentől már közel 50 életnagyságú dinoszaurusz szobor látható. A rendhagyó kiállítás 300 millió évre tekint vissza, számos hús- és növényevő fajt mutat be. A látogatók láthatják többek közt a 23 méter hosszú Diplodocust, a 4 méternél is magasabb ragadozót, a Tyrannosaurus rexet, a Triceratopsot, a Stegosaurust, vagy a Velociraptort is.

Az állatkerti belépővel egyben megváltjuk a Dinó parkba is a belépésünket, az egész napos programmal kicsik és nagyok egyaránt feltöltődnek élményekkel. Az állatkert lakói felkeresése mellett, a gyerekeknek hatalmas élmény, a kedvenc dinoszauruszaik közé cseppenni,és érzékelni testközelből a méreteiket.

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése