Figyelemre érdemes néprajzi gyűjteményt tekinthetünk meg Lovasberényben, ebben a kis Fejér megyei községben, a Velencei-hegység lábánál. A régmúltú települést, Krisztus születése előtti 2. évezredben már gondolkodó, alkotó népek lakták. A kiállítás nem ilyen messzi időkre tekint vissza, értéke inkább az itt élők lokálpatrióta jellemének visszatükrözése. 1993-ban helyi fiatalok alapították a Falukört,(teljes neve Lovasberényi Faluvédő Polgári Kör) melynek feladata lett a helyi hagyományok felkutatása, ápolása és azok megismertetése a faluközösséggel, ezen keresztül célja az ifjúság identitástudat alakítása.

A kezdeményezéshez először 1995 –ben id.Südi Mihály biztosította a házat, a Vásárhely utca 66 alatt. Helyi gyűjtésű tárgyakkal, bútorokkal, emlékekkel telt az épület, melyet a sokasodó gyűjtőmunka eredményeképpen hamar kinőtt az egyesület. Dr. Csikváry István lovasberényi születésű állatorvos, 1998-ban megvásárolta a Hunyadi utca 6 sz. alatti házat, az egyre bővülő munkához.

Csikváry-Faluház Lovasberény

Csikváry-Faluház Lovasberény

Fotó: lovasbereny.hu

A 40 m hosszú, tornácos parasztházat helyi mesteremberek, a régiségeket helyi diákok, pedagógusok tették rendbe. Dr. Csikváry István 2008-ban 75. születésnapján a ház tulajdonjogát Lovasberény Község Önkormányzatának, használati jogát a Falukörnek ajándékozta. Az épület, azóta viseli tiszteletére a Csikváry Faluház nevet.

Az épület lakrészében, század eleji szoba és konyhabelső látható és  helyet kapott a helytörténeti kiállítás is. A gyűjtemény sokszínű és nagyon gazdag. Találunk itt cserépedény-gyűjteményt, különböző fonal és textilkészítő eszközöket, kézimunkákat, világító eszközöket, paraszti ruhákat, különleges imakönyveket, és helyi iratgyűjteményt.

A diákok Lovasberényben folyamatosan gyűjtenek tovább, kutatják a község múltját, az értékeket már digitalizálva is őrzik. Saját kiadvánnyal gazdagodtak, mely felöleli ezt a különleges kiállítást, Múltunk kincsestára I. címmel.

Lehetőség van az idekészülő csoportoknak szakvezetést, helytörténeti ismertetést kérni, előzetesen egyeztetett időpontban.

Telefonszám, ahol lehet érdeklődni a Faluház látogatási idejéről: 06-20-491-6411

( A szomszéd néninél lehet kopogtatni az odaérkezőknek! Kajári Lajosné)

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése