Enyingen, hangulatos, vidéki környezetben a népi fazekasság fortélyaival ismerkedhetünk meg egy látványos, érdekes fazekas bemutató keretében. Kató Balázs és felesége hozták létre a Cserepes Csűrt, ami nyitott fazekasműhelyként működik, megtekinthetjük az udvaron berendezett kiállítótérben az itt készült kerámiákat, megismerhetjük a műhelyben zajló munkafolyamatokat, mint pl. korongolás, mintázás, mázazás, égetés. Fontos a pedagógus házaspár számára, hogy megőrizzék a magyar fazekasság hagyományaiban rejlő gazdag szellemi és formai értékeket, tovább adják a mesterség szeretetét és tudását.
Mit is rejtett régen ez a szakma?
Régen leginkább a szegény emberek voltak a fazekasok, nehéz nagy munka most is az övék, de maga a mesterség megtanulása is fáradságos, hosszú gyakorló munkát igényel. A tanulást korán kellett kezdeni, nyolc-kilenc éves korában már kis tányért korongolt az inas, de még jó pár év gyakorlás kellett ahhoz, hogy mester váljék belőle.
A legnehezebb része a mesterségnek az agyag kibányászása volt, majd könnyebb inas munka következett, az előkészítés. Vagdosták, szelték az agyagot, így tisztították ki belőle a fűszálakat, szennyeződést. Aztán mezítláb körbe-körbe járva taposták, ami megint csak nagy erőt kívánt. Végül az előkészített agyagot gyúrópadon, mint egy tésztát, kézzel is jól kidolgozták.
Manapság a fazekasok készen veszik az agyagot, így a munkájuk a korongolástól indul. Nagy gyakorlatot és ügyességet igényel, hiszen a lágy agyag könnyen eltorzul a lábbal hajtható forgó munkalapon.
A megmunkálás menete röviden: kialakítás után száradás jön, majd a díszítés, mázazás, kiégetés.
Gyönyörű szakma ez, melybe ezen a helyen nem csak bepillantást nyerhetünk a munkába, de előzetes egyeztetéssel lehetőségünk van foglalkozáson való részvételre is Kató Balázstól személyesen. Szemtanúi lehetnek, amint egy sárcsomóból gondos kezek munkájával gyönyörű tárgyak kelnek életre. Itt egy helyen lehet megtalálni a népi iparművészet remekeit és a mai ízlést tükröző használati tárgyakat. Lehetőség van a helyszínen vásárolni is, sőt egyedi elképzelésünkre is adhatunk le megrendelést.
A Cserepes Csűrbe látogatók kapnak egy szép nagy szeletet a magyar fazekasság múltjából, jelenéből és talán a jövőt is látni vélik a benne rejtőző szépségébe, egyediségébe.
Elérhetőség: Enying, Rákóczi u. 18.
Telefonon érdemes érdeklődni a nyitvatartásról.
06-22/372-176
Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!