A ciszterci papírmalom rom egy kissé eldugott látványosság, amely ma már üresen, romosan áll. Sóly község határában, a falutól kb. 500 méterre északkeleti irányban találjuk a papírmalom még állva maradt falait. Ezúttal a sok templom- és várrom után egy ipari épület romjait szeretnénk bemutatni.

Ciszterci papírmalom rom
Fotó: soly.hu

A helyszínt mi nagyon izgalmasnak találtuk a kis mesterséges csatornával, amelyet a veszprémi Séd patakból ágaztak le egy rövid szakaszon. Érthető, hogy egy malomról lesz szó ebben a bejegyzésünkben, de nem akármilyenről, hanem az ország kb. 60, illetve Veszprém megye 3 egykori papírmalmának egyikéről.

A papírgyártás történetének szép hosszú múltja van napjainkig, kezdve a Kr.e. 1400-ban Kínában először gyártott papírral. Hazánkban Károly Róbert állt ki először amellett 1310-ben, hogy a hivatalos dokumentumok papíralapúak legyenek, feltehetően gazdasági okokból kifolyólag. Ekkor még csak import papírt használtak a Magyar Királyság területén, az első papírmalom Lőcsén, 1515 körül létesült. Innentől számítjuk a magyar papírgyártás kezdeteit. Az 1780-as években határozta el a zirci cisztercita apátság, hogy a hozzá tartozó sólyi területen szeretne létesíteni egy papírmalmot. Az építés ideje nem ismert, csak annyit tudunk, hogy a gyártás 1790. április 7-én indult meg. A malomépületet 577 négyszögöl telken húzták fel, melyhez tartozott hátul kert, udvarán istálló, fészer, pince. Kőből épült, gerendafödémekkel, fazsindellyel fedve. Földszintjén a malommű és munkatér mellett két szoba és konyha volt megtalálható, az emeleten még két szoba és konyha helyezkedett el.

A ciszterci papírmalom padlását két részre osztották, a tartalék és a már elavult kéziszerszámok tárolására illetve szárító helyiségként szolgált.  A korabeli szokásoktól eltérően Sólyban a papírmalmot nem tőkeerős vállalkozó szakembernek adták ki bérbe, hanem döntően papírkészítő mesternek. Ezek a mesterek egymást válogatva, nagy nehézségekkel küszködve, tartozásokkal birkózva próbálkoztak a bérlettel. A bérlők a bérletért készpénzt fizettek, papír beszolgáltatást és egyéb szolgáltatásokat adtak. A malom piaca biztosított volt, a vármegye többször élt panasszal, hogy Sólyban nem tudott elegendő papírt vásárolni, mert idegennek adták el.

Fotó: soly.hu

Az itt készült papírt nem elsősorban könyvek, nyomtatványok készítéséhez használták, hanem fejléces levélpapírok, gazdálkodási, számvevőségi összeíró ívek, körözvények anyagául szolgáltak. Sóly papírjai megtalálhatók a megye településeinek iratanyagaiban is. (Pápa, Zirc, Köveskál, Szentgál, Mencshely, Monoszló, Nagyvenyim, Előszállás) Hamarosan a papírgyártás gépesítése kezdte ellehetetleníteni a papírmalmok tevékenységét, az olcsóbb, gyorsabb technológiával nem tudták felvenni a versenyt. 1851 körül végül leállt a papírgyártás Sólyon, az épületet elhagyták. 1920-ban egy budapesti magánember kis vízerőművet szeretett volna itt létesíteni, ennek nyomait mutatja a betonzsilip, de ez végül nem valósult meg. 1945-ben érték találatok az épületet, azóta sajnos folyamatosan pusztul.

A dicső múltról csupán a leírások, és a csatorna felőli falmaradvány árulkodnak, pedig az objektum létesítésekor még költemények is születtek. Íme, egy kis verses adalék, hogy az alapításkor mennyire örültek Sólyban a papírmalomnak, és mennyire nagy dolognak számított az ide települő ipari létesítmény.

pekiapartman.hu

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése