Idén januártól ténylegesen megszűntek a SZÉP kártya alszámlák

ami úgy tűnik, még a vártnál is gördülékenyebbé tette a juttatás felhasználását. Az év első négy hónapjában ugyanis akkora forgalmat bonyolítottak K&H SZÉP kártyával, mint az elmúlt év azonos időszakában, holott idén tavasszal az élelmiszervásárlások már nem növelték a forgalmat. A kártyabirtokosoknak most május 31-re érdemes figyelniük, ugyanis eddig használhatók fel díjterhelés nélkül a tavaly október 15-ig feltöltött összegek.

Sikeres volt a SZÉP kártya alszámlák tényleges eltörlése a juttatás felhasználása szempontjából. Az év első 4 hónapjában ugyanis minimálisan nagyobb forgalmat bonyolítottak le a K&H SZÉP kártyával, mint tavaly ugyanebben az időszakban – akkor azonban élelmiszervásárlásra is fel lehetett használni a keretet. Áprilisig bezárólag több mint 9,4 milliárd forintos forgalom volt a K&H SZÉP kártyán, amiben az egyszerűsítés mellett az is szerepet játszhatott, hogy tovább bővült az elfogadóhelyek száma: most már országosan közel 40 ezer helyen használható a K&H SZÉP kártya. Az infláció hatása azonban itt is érezhető, mivel a forgalom minimális növekedése mellett a tranzakciók darabszáma közel 10 százalékot csökkent.

Az alszámlák egyszerűsítése mellett a K&H SZÉP kártyások számára az egyenleg lekérdezés is gyorsabb és egyszerűbb lett. A kártyabirtokosok az új, már a K&H mobilbankból is elérhető online felületen keresztül tudják nyomon követni egyenlegüket.

kerülje el a pótdíjat, élvezze ki K&H SZÉP kártyával a pünkösdi hétvégét

Még néhány hét maradt arra, hogy díjterhelés nélkül fel lehessen használni a 2022. október 15-ig feltöltött juttatásokat. Május 31-én ugyanis egy egyszeri, 15 százalékos díjat kell fizetnie azoknak, akik addig nem költik el a jóváírt összeget. Így érdemes ellenőrizni az egyenleget, és legkésőbb a pünkösdi hosszú hétvégén felhasználni a lejáró juttatásokat.  A 2022. október 15. után jóváírt összegek a feltöltéstől számított legalább egy évig használhatók fel díjterhelés nélkül.

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése