Várakat, várromokat szívesen felkereső, kirándulásra, felfedezésre kész turistáinkat szeretnénk rövid bemutatkozással kíváncsivá tenni, Várpalota közelében megtalálható Bátorkő várának megismerésére, úti céllá tevésére. A Bakony lábánál, Várpalotától északra mintegy 5 km-re a Fajdas-hegység egyik völgyében, meredek és szűk területű sziklacsúcson áll Bátorkő vagy mai nevén Puszta-Palota várának megmaradt része. Sajnos ma már csak romjait találhatjuk itt a valaha állt fellegvár négy épületrészeiből, magas tornyaiból. Építésének idejéről nincsen pontos adatunk, 1326-ban említik oklevélben mikor is a Csákok a hozzá tartozó falvakkal és birtokokkal együtt elcserélik más várakért Károly Róbert királlyal. Ez az oklevél meghatározza azt is, hogy a vár “Tykolfeldeu” területén áll.
Az bizonyos, hogy 13. század végére, vagy a 14. század elejére tehető keletkezése. Bátorkő a török hódoltság idején pusztult el, és csak ezután kapta a Pusztapalota nevet. Azt, hogy mikor vált lakhatatlanná nem tudjuk. Az utolsó okleveles adat 1559-ből maradt fenn. Feltehetően a XVI. század második felében már elhagyatott volt, és így fokozatosan romba dőlt. A XIX. században villámcsapás érte, amikor állaga még inkább leromlott, a fák koronái összenőttek felette. A történészek szerint pedig valamikor, a Thury-várunk elődje a Bakony erdejében omladozó Pusztapalota, Bátorkő vára lehetett. De ezt, a hely adottságai miatt már nem tudták annak idején tovább bővíteni, így magára maradt. Senki ne gondolja, hogy emiatt nem érdemes megkeresni, mert kevés a megmaradt látványosság!
Maga a hozzá vezető turista útvonal, megannyi szépséget tartogat, kedves kis pihenőhelyeinél falatozásra kialakított padokat, asztalokat találunk, bár mi a gyermekkorunkban szívesen ültünk, a szerte szét található szikladarabokon, kiszögelléseken. A máig is megmaradt hajdani lakótoronyhoz a meredek ma is meglévő lépcső vezet fel, az ablaknyílásai még jó állapotban vannak, érdemes felfedezni a megmaradt nyomait a várnak. Megközelítése: Várpalotáról a Kismező melletti út visz ki egyenesen a turistaútra. Az út bal oldalán, a jelzést kell követni, amely becsatlakozik egy rövid szakaszon a jelzésbe, majd ismét a jelzést követve megtalálják az utat a romhoz. Számos jelöletlen út is megy a közelben, akik egyszerűen „toronyiránt” szeretnék bejárni az erdőt, és nem szeretik a kitaposott útvonalakat használni, bátran megtehetik.
Várpalota lakosainak szíve csücske a Várvölgy ahogy mi azt nevezzük, és legkedvesebb kiránduló útvonala a vár elérése. Megérkezvén itt szoktunk egy időre tanyát verni, tágas alsó része a lábánál nagyobb mozgásteret kínál a szabad játékokhoz, és kihagyhatatlan a még mindig büszkén emelkedő kőmonstrum megmászása. Ezeken a napokon, hiába ismert számunkra, a sokszor felkeresett erdőnk,szikláink látványa,a fáradság és teljesség egészséges érzésével hajtjuk álomra a fejünket.
Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!