A mi magyar tengerünk a mélysége miatt szerencsére jól hajózható. A fekvése olyan természeti jelenség, ami egyedülállóvá teszi, hogy hajókázás közben egy folyton változó tájegységet láthassunk. Egyik legkellemesebb és sokszor leggyorsabb módja a közlekedésnek, ha a népszerű üdülő városokat szeretnénk elérni. Számtalan lehetőség közt választhatunk ma már, ha hajókázni támad kedvünk.

A Balatoni Hajózási Zrt. kínálja menetrend szerint induló járatait, a legnagyobb településekről, július 4 és augusztus 20. között sűrített indulásokkal. Honlapjukon érdemes megnézni a pontos időpontokat, de egy füredi menetrendet hoztam a poszt végére. Forró napokon sokkal felüdítőbb eljutni hajóval más partrészekre, a hűsítő szellőben, vízen ringatózva, mint bármely hagyományos eszközzel. A kirándulás részévé válik az élmény, a hajók fedélzetén kellemes időtöltésben utazhatunk.

A Balatonon autóval együtt sem probléma az átjutás a túlpartra, hiszen 10 percenként induló kompok csapnak le nekünk több tíz kilométereket a távból, Tihany és Szántód között. Ha nincs célunk, rengeteg sétahajókázási lehetőséget találunk. A balatonfüredi kikötő talán a legnagyobb, mint flottáival és kikötőivel, kiindulási pontnak a legjobb választás, itt találhatóak a legkülönfélébb lehetőségek a vízitúrához. Kínálnak itt kellemes egy órás sétahajókázást, esti naplementében romantikus hajókázást, borkóstolással egybekötött utakat, badacsonyi kirándulást, ami egy órás szabadidős programmal is lehetőséget ad egy kis plusz sétához.

Van varázshajó a kicsiknek kincskereséssel, szórakoztató programokkal, a „nagyoknak” bulihajó indul péntek-szombat esténként. Találkozhatunk itt a történelmi jelentőségű Jókai hajóval, melyen még a korhű kialakításon túl, múzeum is üzemel, ami a hajókázás alatt megtekinthető. Ha valami igazán különleges élményt szeretne, lehetősége van kisebb nagyobb hajók bérlésére, akár családi, céges rendezvények megtartására, teljes szolgáltatással állnak rendelkezésre, illetve vitorlás bérlésre is van lehetőség, akár kormányossal együtt is.

Az extrémebb sportot kedvelőknek a 320 lóerős nagy sebességű személyszállító motorcsónakjaikkal szelik a hullámokat a Balatonon, de a száguldozás céltalanul is jó móka, adrenalin kaland. A 15 fős speed boatok kézenfekvő közlekedési eszközei a nyári Balatonnak. Számtalan helyen várnak minket kisebb vízi taxi szolgáltatásokkal, ha a leggyorsabb közlekedési eszközt szeretnénk elérni. Nincs nyár, amiből kimaradhatna egy ilyen program,szeretettel ajánljuk minden Balatonra érkezőnek, hiszen az élményekhez hajó visz!

Balatonfüredről indul:

    SIÓFOKRA 10:00, 12:00, 13:30, 15:30, 17:30, 19:30

    TIHANYBA 11:00, 12:30, 14:00, 16:00, 18:00, 11:20*

    ALSÓÖRSRE 16:45*

    BALATONALMÁDIBA 16:45*

    További célállomás: Balatonföldvár (átszállás Tihanyban)

*A járat csak hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton közlekedik.

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése