A madárkert megálmodója és fenntartója, egy igen ifjú férfiú Nagy Bence. Már nem csak egyéni kirándulóként, de csoportosan akár iskolák, óvodák szervezésében is lehet menni gyönyörködni a színes tollasok világában!

Fotó: facebook/zamolyimadarkert

Székesfehérvártól pár percre található, a Vértes lábánál Zámoly, ahol a Tó utcában hangos madárrikoltásáról felismerhető a kert. Jelenleg 700 négyzetméteren 61 fajta madár él a kifutókban, de a teljes terület 1200 négyzetméter, vagyis a park még jócskán bővíthető.

Na de hol és hogy is kezdődött el a madárőrület?

Nagy Bence madár szeretetét édesapjától tanulta, aki kisebb papagájokat és pintyeket tartott az otthonukban. Ő vitte el 7 éves korában egy állatbörzére, ahol még inkább megfertőzte a színes szárnyasok látványa. Ott szeretett bele a kanadai ludakba, amiből a börzén kapott is egy párt. Akkor fogalmazódott meg benne, hogy szeretne ilyen állatokat tartani, de nagyobb számban és több, különböző fajtát.

A zámolyi fiú módszeresen, a kellő ismeretek megszerzése után fogott a tenyésztésbe, a kert fokozatos növelésébe, és a kifutók kialakításába, miközben tudatosan válogatta össze újabb és újabb madarait. A 2019. májusi megnyitás előtt, már 10 évnyi tenyésztői és madártartói múlttal a hátuk mögött, szomszédok és ismerősök unszolására vágtak bele a kert Zámoly turisztikai célpontjává alakításába.

A ludak után jöttek az érdekesebb vízimadarak: különböző récék, amelyek könnyebben tarthatók. Aztán érkeztek a hattyúk, majd többfajta galamb és fácán. A fácánkert most épül. A beszerzendők listáján a következő az emu és egy másik hangoskodó, az arapapagáj. A fajták között vannak átlagosak és igen látványosak is a Madárkertben. Ilyen például az aranyfácán, a pávaszemes fácán, a fekete hattyú pár vagy éppen a himalájai fényfácán. Ám Bence kedvence Rio, egy 3 éves jákó papagáj, akit ő nevelt fel, ennek okán nagyon ragaszkodnak egymáshoz.

Zámolyi Madárkert

Zámolyi Madárkert

Fotó: facebook/zamolyimadarkert

A Madárkert időszakosan látogatható, tartanak nyílt napokat is, így már nem csak Bence és családja gyönyörködhetnek a csőrösökben. Ráadásul a körbevezetés nagyon jó hangulatban telik, ahol elsősorban a madárkert lakóinak bemutatása történik, ahol személyes kérdések is feltehetőek Bencének a madarakról.

Telefonon érdemes érdeklődni indulás előtt a nyitvatartásról!

06-20/5039-765

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése