Gondolták volna, hogy 700 éves múltra tekint vissza a papír használata? Magyarországon 500 éves az önálló magyar papírkészítés, melynek a fehér művészet hazai művelői a működés félezer éve alatt olyan gazdag örökséget hagytak ránk, amelyre méltán lehetünk büszkék. A papír-készítés, papírgyártás, papírfeldolgozó ipar és papírkereskedelem szellemi, valamint tárgyi örökségének minél teljesebb bemutatása volta cél, mikor 2016. szeptember 8-án a Magyar Papírmúzeum (MPM) Dunaújvárosban nagy érdeklődés mellett megnyitotta kapuit. „ Minden, ami papír!”a múzeum jelszava, ennek szellemében ők Európa legnagyobb papírmúzeumai közé tartoznak a mintegy 1000 négyzetméter alapterületű és különleges látványosságairól híressé vált  Hamburger Hungária Látogatóközpontban.

A két évig tartó előkészítő munka és tervezés után, termeinek és az épület felújítása 2015 szeptemberében indulhatott meg, amelynek anyagi fedezetét a Hamburger Hungária Kft. biztosította. Majd 2016 májusától megkezdődtek a múzeumi tárló, számos panel és posztamens összeszerelése.  A harmadik fázisban, a több ütemben végrehajtott múzeumi berendezések és bútorok szerelésével párhuzamosan a látványtervek alapján megindult a kiállítás tartalmi részének elkészítése, a múzeumi anyag összeállítása és kivitelezése. A három hónapig tartó rendezési munka Pelbárt Jenő kurátor vezetésével és Bedő József társkurátor közreműködésével valósult meg.

A munkálatok szeptember elején fejeződtek be. A Széchényi Könyvtár felajánlásaiból, és magángyűjteményekből részükre eljuttatott tárgyi emlékek sokasága váltak kiállításuk emléktárává, melyekre méltán lehetnek büszkék. A sok ezer eredeti papíremléket, muzeális gépet, berendezést, eszközt és papíripari ritkaságot magába foglaló kiállítási anyag, mindaz a 660 papírfajta látható, amelyet valaha készítettek vagy gyártottak a mindenkori Magyarország területén. Az egymásba nyíló, jól áttekinthető termekben egy-egy fontosabb téma köré vannak csoportosítva a kiállított tárgyak. Az 55 darab, különböző méretű átvilágító táblán az európai és hazai, eredeti vízjelérdekességeken kívül számos, különleges rostból készült papírív átnézete is megfigyelhető. A gyermeklátogatók kedvence a világító és vízikerékkel meghajtott, csattogó zúzóműves, nagyméretű, 18. századi papírmalom makett.

A felnőtteké pedig az egész falat betöltő, színes ledekkel kivilágítható, interaktív Nagy-Magyarország térkép, a 18. századi mintára berendezett papírmerítő műhely és modell papírgép terem. Ahol a téma megkívánja, a tárlókban elhelyezett monitorokon videó és 3D filmek vetítése színezi a tárlatvezetési programot. A darázspapírtól a kínai, arab, ázsiai, európai és hazai papírkészítésen át az oklevelek, igazolványok, útlevelek, részvények, kötvények, váltók, csekkek, bankjegyek, szükségpénzek, zár-jegyek, meghívók, táncrendek, jókívánságok, szentképek, számolócédulák, gyufacímkék, bélyegek, kártyák, reklámok, levelezőlapok, levél-papírok és sok egyéb papíremlék világán keresztül eljutnak a látogatók a múzeumpedagógia termébe.

Itt nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is szívesen időznek és játszanak a sokféle interaktív eszközzel, a bűvös koronggal, a csodakerékkel, a csodakockával, az anamorfoszkóppal és a papírsimogatóval. Az itt eltölthető programok közt gyakran szerepel a papírhajtogatás, papírkivágás, szárazbélyegző nyomás, könyvjelzőkészítés, vízjelrajzolás, vízjelfestés, vízjelmemória és kreatív mágneses játékok használata.

A múzeum időszaki kiállításokat és tudományos-ismeretterjesztő vándorkiállításokat is rendez.
A kiállítás helyszíne a dunaújvárosi papírgyár területén van, autóval és tömegközlekedéssel is jól megközelíthető helyen, ingyenes parkolási lehetőséggel.

A múzeum sokszínűsége és minden korosztályra kiterjedő élménykínálata miatt, izgalmas kikapcsolódást nyújt családoknak is, nem mellesleg szélesítve ismereteinket arról a használati tárgyunkról, mely nélkül már el sem tudnánk képzelni a mindennapjainkat.

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése