Szeretjük a Velencei-tavat ősszel is, szerintem nagyon szép arcát láthatjuk a sokszínű levelekkel körbebélelt tónak, még mindig nagyon kellemes napos időben vághatunk neki a sétának.

Székesfehérvárról gyorsan le lehet érni akár bicajjal, kocsival, de tömegközlekedéssel is a tó északi részére. Sukoró irányából közelítsük meg a velencei kilátót, ami a Bence hegyen kissé spirál formában messziről jól láthatóan csúcsosodik az ég felé. Maga a hegy nem túl magas, 210 méterével, de olyan jó a fekvése, hogy teljes panorámát kaphatunk a tetejéről. Nem hiába tettek ide már 1965-ben is egy kilátót, igaz erre a célra egy elavult olajfúró-tornyot helyeztek át a zalai olajmezőkről. Az acéltorony hamar nevezetessé vált, jó tájékozódási pontot jelentett a kirándulók és a tavon hajózók számára is. Sziluettjét két helyi egyesület is használta logójában.

1988-ra már veszélyes lett, egy német turista le is zuhant róla, ekkor pecsételődött meg végérvényesen a sorsa. Bontani a szerkezete miatt nem lehetett, ezért robbantással semmisítették meg. Három évtizeden át, csak maga a hegy szolgált kilátóul, de az adottságai miatt nem maradhatott kihasználatlanul. 2014-ben pályázatot írtak ki egy új és impozáns kilátó megvalósítására, amit 2018-ra fel is építettek, a velencei lakosok szavazatai alapján a Kruppa Gábor-Merkel Tamás páros alkotása lett a befutó tervezet.

A kőből és színezett betonból készült, sajátos formájú, a pályázatra „Betonvirág” fantázianéven benyújtott, a megálmodói szerint „a gyönyörű táj elemi erőit is megjelenítő, szélfútta fára, hajlott levélkehelyre, virágsziromra, fosszíliákra, esetleg kígyó vagy vízisikló fejére emlékeztető” organikus építmény a Velencei-tó körül jóformán bárhonnan nézve azonnal magára vonja a figyelmet. Különlegessége, hogy minden irányból más alakúnak tűnik.

A 20 méter magas toronyra 118 lépcső vezet fel, de kényelmes közökkel, nem túl megterhelő foktávolsággal. Amikor a zárt, a környék élővilágát nagyméretű fényképeken bemutató lépcsőházból a rendszerint igencsak erős széllel dacolva a nyitott teraszra lépünk, lélegzetelállító 360 fokos panoráma tárul elénk. Csak északi irányban akadályozza kissé a kilátást a Bence-hegy közvetlen szomszédja, a 351 méter magas Meleg-hegy; az innen valószerűtlenül kicsinek tűnő, felületének jelentős részén nádassal színezett Velencei-tavat teljes egészében áttekinthetjük, a szemközti csücskén túl lévő Dinnyési Fertőig. Alattunk Velence házai, a túlparton Gárdony katonás rendben sorakozó nyaralói terülnek el.

Észak-északkeletre, az alacsony, de kackiás Csúcsos-hegy előtt a szintezési ősjegyéről híres Nadap uralja a látványt, közepén az 1904-ben épült, neogót stílusú Palermói Szent Rozália-templommal. Északkelet felé, a Cseplek-hegy szelíd lejtőitől balra feltűnnek a Budai-hegység magaslatai, köztük a Nagy-Kopasz és a János-hegy, míg jobbra kivehetjük Százhalombatta olajfinomítóját is. Északra, a Templom-hegy és a Csúcsos-hegy közötti résen átsejlik a Vértes keleti szélének a kontúrja, északnyugatra pedig tiszta időben megpillanthatjuk a Bakony távolabbi hegyeit. Ezért a szép kilátásért érdemes a téli párás ködös idő előtt elmenni, amikor elég tiszta az idő. Kellemes gyaloglás, séta után különösen megbecsüljük, ha kényelmes ágyban pihenhetjük ki a nap fáradalmait. Ugye pont erre vágyik Ön is?

Ha elképzelte milyen csodás érzés lenne egy igazán különleges, és nem mindennapi ágyon kipihennie magát, akkor próbálja ki a székesfehérvári Pe-Ki Lux apartmanunkban a Yatas matrac minden elképzelést felülmúló kényelmét, és végre aludja ki magát rendesen nálunk! Várjuk szeretettel!

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése