Nagyon sokan drukkoltunk ebben az évben, hogy a vírushelyzet ne vigye el a nyár egyik, ha nem a legnagyobb látványosságát, a Kékszalag vitorlásversenyt. Persze, hogy izgultunk, hiszen ez Európa leghosszabb, és a Balaton legnagyobb vitorlás versenye, a vitorlázás ünnepeként tartják számon. Rendszerint július utolsó napjaira esne, a teliholdhoz igazodva, ezt idén kicsúsztatta nekünk a korona-vírus járvány, de sebaj, hiszen a most hírt kapott tervek szerint 2020. július 30. és augusztus 1. között megrendezésre kerül. Végre a Balaton kékségét megtörik, és kiemelik a kifeszült vitorlavásznak ezeken a napokon. Ennek a nagyszerű eseménynek természetesen Balatonfüred a célállomása, így a legizgalmasabb pillanatait a versenynek, a hajók indulását és célba érését itt követhetjük végig a saját szemünkkel!
A szervezők abban reménykednek, hogy a hajózás nélküli tavasz végett, a résztvevők száma, talán az 50. jubileumi jelentkezőszámot, az akkori 681 hajóst is el fogja érni. Hát bizony leírhatatlan látvány ennyi csodaszép vitorlás konvoja, tényleg nagyszerű lenne, ha a jóslatok beteljesülnének. Amit tudnunk illik és kell is erről a megmérettetésről. A Kékszalag a Balaton legtradicionálisabb vitorlásversenye, amely több mint nyolcvan éves fennállása alatt folyamatosan megújult. 1934-ben még bármilyen vitorlás hajó versenyezhetett. Később kizárták ebből a körből a jollékat (gyors, könnyű, uszonyos egytestű hajók), majd erre a sorsra jutottak a kisebb tőkesúlyos vitorlások (például a csillaghajók).
Az elmúlt tizenöt év a többtestű hajók „beengedéséről” szólt, s nem kizárt, hogy a következő tíz évben a víz alatti szárnyakat használó hajók lesznek a viták középpontjában. Eleinte nem voltak idő korlátok sem, aki a leggyorsabban teljesítette a távot, annak az árboccsúcsára tűzték ki az ezért járó kékszalag elismerést. A táv légvonalban 160 kilométer, a rajt és célvonalat a balatonfüredi kikötő előtt tűzik ki. Innen startolnak a vitorlások, és északkeleti irányban kezdik a versenyt, majd Balatonkenese , Siófok után a Tihanyi-szoroson áthajózva Keszthely felé veszik az irányt, ahonnan már visszafele a Balaton hosszában Füred felé hajóznak,a mindent eldöntő célvonalig.
Pontosan negyvennyolc órájuk van arra a hajósoknak, hogy legyőzve a szeleket, viharokat, szélcsendes időszakokat, az éjszaka sötétjét, a szúnyograjokat, és egymást is figyelve, küzdve a fáradsággal teljesítsék ezt a távot. A vitorlázók számára éppen ezért óriási kihívás ez a verseny, és igazi megmérettetés eme sportban. Az idei év fő szponzora a Raiffeisen Bank Zrt., így a verseny hivatalos neve 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj lesz. Megszokhattuk, hogy a verseny hangsúlyos részein, rengeteg kísérő rendezvénnyel vártak bennünket érdeklődőket, azonban idén sajnos mindez kicsit korlátozottan fog lezajlani, hiszen az egészségügyi szempontok ezt követelik. Viszont ha szeretnénk egy izgalmas és látványokban gazdag balatoni hétvégét eltölteni, akkor feltétlen érdemes ezt az időpontot választanunk magunk és családunk, barátaink részére.
A szabad levegő, a tóparti élet, és a mi gyönyörű „magyar tengerünk”a festői környezetével, feledhetetlen élménnyel fog gazdagítani minden oda ellátogatót. Balatonfüred megint kirukkol nekünk ezzel a már hagyományként megtartott, ám soha meg nem unható programjával. Menjünk, szurkoljunk hát együtt a számunkra kedves, szimpatikus versenyzőnek,és kívánjunk minden hajósnak: Jó szelet!
Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot. Kövess minket a Facebook-on, Instagramon vagy a Tik-Tok-on!