Kategóriák
Uncategorized @hu

Jásdi látnivalók.

A várpalotai kistérségben, Várpalotától 18 kilométerre található település fekvését a Bakony Tési-fennsík alatti medencéje és a Gaja-patak völgye határozza meg.

Kiemelkedő látnivalója a keresztény Szentkút, amely 600 évnél is öregebb, és az egyik legősibb búcsújáróhely hazánkban. Műemlék jellegű jelenlegi kápolnája 1825-1837 között épült barokk, és rokokó stílusban, a korábbi fakápolna helyén. A benne található lenyűgöző freskókat Károly Gyula festőművész készítette.  Szintén a Szentkútnál tekinthető meg a hat méter magas, bolgár mészkőből készült Mária szobor, mely Braun János szobrász alkotása. Az újkori építések, a kálvária és a szembemiséző oltár 196 -1980 között készültek.

Jásd műemlék jellegű plébániatemploma szintén érdemes a megtekintésre, csakúgy, mint a fokozottan védett Nagy-kőbánya. Érdekesség, hogy a ma már elhagyatott nagyméretű kőfejtőben a kőzetrétegek némelyike gazdag ősmaradvány faunát tartalmaz, főleg Ammonitákat. Az Avar sánc, vagy más néven Márkusvár, Mária Terézia sánc kora Árpád-kori földvár maradványai, kettős földsánca és a lakótorony maradványai a mai napig láthatóak.

A környék látványosságai közé tartozik a Rubányi-dűlő, a Szentkút és Tési malom között található festői hegyoldal.

A jásdi Szentkút nyugalma és békéje, szakrális tere, környezete méltán teszi a térség egyik legkiemelkedőbb látnivalójává.

www.jasd.hu

Kategóriák
Uncategorized @hu

Szabadulószoba: A kapitány titkai.

Székesfehérvár város egyik újdonsága a Hiemer-ház pincéjében kialakított történelmi tematikájú szabadulószoba, ahol a történelmi játéktérben “hűvösre kerül” mindenki, aki izgalmas történelmi és logikai kalandozásra vágyik! 

Egy szabadulószoba, ahol a játék tart fogva

A játéktér visszarepít a múltba, amikor hosszú, kitartó ellenállás után Alba Regia végül megroppan a megállíthatatlan török csapatok túlereje alatt. A mészárlást túlélő tisztek maroknyi csoportját a fogságba hurcolt Wathay Ferenc kapitány fogadószobájába zárják, míg sorsukról döntés nem születik. A történelem eme pontjáig minden a megtörténtek szerint alakul a játéktérben is – Wathay Ferenc végvári vitéz, festő, énekszerző ugyanis egy ideig Székesfehérvár alkapitánya volt, miután 1602-ben egy időre sikerült visszaszerezni a várost a török uralom alól. Ám a fehérvári vár elestekor tiszttársaival együtt szorult helyzetbe került… Ezen a ponton azonban a játékosoknak lehetőségük van újrajátszani a történelmet. Wathay több mint négyszáz éve ugyan megsebesült, majd török fogságba került, de itt, a Hiemer-ház hűvös pincéjében a szabadulni vágyó kalandoroknak van hatvan percük arra, hogy megtalálják a szabadulás útját. Ám ehhez fel kell fedniük a rejtvényekkel teli szoba titkait… Vajon melyik tárgy, részlet, titkos jel lesz a segítségükre? Mi az az üzenet, amit ha megfejtenek, sikerül továbbjutniuk? A festmény a falon? A kovácsoltvas ládika? Vagy a gyertya? Ha a kirakós minden darabkája a helyére kerül, Wathay titkait is megfejtettük…

Játékinformációk:

A játék maximum 5 fő részére ideális, a lejátszáshoz 1 óra áll a csapatok rendelkezésére. A játék során a csapatokat a játék ejti rabul, fizikailag nem zárjuk be a kalandorokat.

Részvételi díj:

6000 Ft/csapat

A játék a szabad kapacitás függvényében, előzetes bejelentkezéssel vehető igénybe.

Regisztráció:

Tourinform Iroda

Székesfehérvár, Oskola u. 2-4.

22/537 261

szabaduloszoba@szekesfehervar.hu

Fontos tudnivalók:

A lefoglalt időpont előtt kérjük, hogy legkésőbb 15 perccel érkezzen meg a Tourinform Irodába.

Kérjük, a játék során tartsa szem előtt a következőket:

  1. A játéktérben elhelyezett tárgyak, eszközök segítségével valamennyi feladvány megoldható. A játék során kívülről bevitt tárgy (kés, lámpa, szerszám stb.) használata felesleges – és tilos.
  2. Saját vagy mások testi épségét veszélyeztető tárgyat a játéktérbe bevinni tilos.
  3. 14 év alatti játékos csak 18 év feletti felnőtt kíséretében vehet részt a játékban.
  4. A játéktérben alkoholos befolyásoltság vagy tudatmódosító szer hatása alatt álló személy nem tartózkodhat.
  5. Nyílt láng használata és a dohányzás az épület egészében tilos.
  6. A játéktérben található berendezési tárgyak és díszletek rongálása anyagi kártérítési kötelezettséggel jár.

A játéktérben biztonsági kamera található.

A kialakult helyzetre való tekintettel a 2020.06.30-ig érvényes Szabadulószoba ajándékutalványok érvényességét év végéig meghosszabbítjuk! 
Bízunk benne, hogy mihamarabb újra játszhatunk együtt, addig is érdemes figyelni Facebook oldalunkat, hiszen itt közzétesszük az éppen aktuális híreket, változásokat.

turizmus.szekesfehervar.hu

Kategóriák
Uncategorized @hu

Hello város applikáció – Már Balatonfüreden is!

“A hello város játék applikációt különböző városokra dolgoztuk ki. Balatonfüred, Siófok, Veszprém, Sopron, Győr, Szeged, Pécs, Eger, Szentendre, Esztergom, és hamarosan még több településen lesz elérhető a játék.

⇒ Ha van szabad 1-2 órád a fentiek közül bármelyik városban barátokkal, családdal vagy akár egyedül, amit szeretnél szórakoztató módon eltölteni, akkor lehet érdekes Számodra ez a játék alkalmazás.

⇒ Ha nyaralás közben épp nincs strandidő, vagy csak picit otthagynád a nyugágyat és sétálnál egyet, de nem céltalanul.

⇒ Ha  kíváncsi vagy egy városra, ahol már jártál korábban is, de szívesen megnéznéd más szemmel és persze játszanál közben

Hogy működik?
⇒ Ha csak játszani szeretnél, akkor az applikáció feladatok, kvízkérdések feladásával pontról pontra haladva körbe fog vinni az adott város történelmi részében. Az első 8 feladat ingyenes, és ha tetszik és szeretnéd tovább folytatni, akkor 1.950.-Ft a teljes a játék díja, amelyet bankkártyával vagy alkalmazásból tudsz kifizetni a szokott módon. A pontok természetesen egy-egy látnivalóhoz kötődnek, és a játék teljesen rugalmas, nincs időhöz kötve.

Unalmas, tele évszámmal?
⇒ A jó hír, hogy nem terhelünk évszámokkal, száraz leírásokkal. Persze igyekszünk felhívni a figyelmedet az érdekességekre, de nem a játék terhére. Az app jobb felső sarkában találsz egy Info gombot, erre kattintva bővebb leírást találsz a nevezetességekről, érdekes történetekről. De ha erre nincs időd, inkább csak játszanál, akkor enélkül is tudod használni az alkalmazást.

Ha ketten vagytok, akkor elég 1 telefonra letölteni, ha többen, akkor érdemes 2-3 emberenként egy appot letölteni. De ez Rajtad múlik, ha öten vagytok és mindannyian ugyanazon a telefonon nézitek a feladatot, az sem akadály.

⇒ Ha regisztrálsz, akkor ezután akár versenyezhetsz is a többiekkel, akik már korábban regisztráltak és játszottak, hiszen a program során pontokat tudsz gyűjteni, de persze csinálhatod “csak” a játék kedvéért. A pontozás attól függ, hány segítséget veszel igénybe. Mert, ha nem tudod megoldani valamelyik feladatot, akkor természetesen kérhetsz segítséget is az appon, méghozzá feladatonként 3 darabot. Ez természetesen pontlevonással jár.

⇒ Az első 8  feladat ingyenes, így ki tudod próbálni a játékot, és csak akkor kell  fizetned, ha tetszik és szeretnéd folytatni a játékot.” 

www.hellovaros.hu

Kategóriák
Uncategorized @hu

Tihanyi Barátlakások.

Tihany számos történelmi, építészeti és természet adta látványosságaihoz gyakran ellátogatunk, ezért is szeretném olyan hagyatékra is felhívni a figyelmet a múltból, ahol eddig nem jártak, esetleg nem is hallottak róla.

Könnyű kirándulás ez a célpont is, és betekintést ad, hol éltek közel ezer évvel ezelőtt a bizánci rítusú szerzetesek . Feltételezhető, hogy I. András király és felesége telepítette őket a Kijevi Nagyfejedelemség területéről, 1050 körül, ahol ő maga is élt, és maga is felvette a keleti rítusú keresztény hitet. Felesége, Anasztázia királyné is innen származott. A királyi pár szobrát megcsodálhatjuk az apátság közelében. I. András alapította a Tihanyi-apátságot is, halála után a tihanyi altemplom lett végső nyughelye is. A barátlakásokat remetebarlangként is emlegetik, fontos tudni, hogy ezeket nem a természet, hanem emberkéz alkotta, így nem nevezhetők igazából barlangoknak. Több tucat barlanglakás volt itt, sőt akadt a telepen kápolna és ebédlőnek használt üreg is, ezeket mind homoktufitba vájták.1737 körül még 10 remetelakásról beszélt Bél Mátyás, majd 1942-es ásatás során Dornyai Béla 9 cellát és 8 kisebb  fülkét említett. 1983-ban Eszterhás István az úgynevezett Leánylakásokkal együtt 7 üreget azonosított, ezek szintén a remetelakhoz tartoztak. 1984-es feltárás során még emberi csontokat is találtak.  Ma 3 barátlakás maradt meg csupán épségbe, és még kettőnek a nyomai kivehetők. Mint látjuk, egyre kevesebb volt a használható barlanglakás, ami a földcsuszamlások számlájára írható, és ez lehetett az oka is annak, hogy a barátok elhagyták a XIV. században ezeket a biztonságosnak nem nevezhető építményeket. A legutóbbi földcsuszamlás 1952-ben történt, állagmegóvásukért ezért 1994-ben külső falakat kaptak, így stabilizálták az üregeket. Biztonsággal lehet látogatni. A tihanyi barátlakásokat több okból is érdemes felkeresni. Egyrészt csodálatos túraút vezet hozzájuk, több helyen kiemelkedő balatoni panorámával. Másrészt egyedüli építészeti értéket képviselnek egész Közép-Európában. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a kirándulást.

Megközelítése az apátság elől, a Pisky sétányon át a zöld jelzésen haladva, először a Kálvárián bukkanunk ki, onnan az útjelző tábla iránymutatása alapján folytatjuk utunkat a zöld jelzésen, majd jól követhető ösvény több nagy kanyart leírva leereszkedik az erdőbe, ahol rövidesen elérjük az egykoron szerzetesek által lakott barlanglakásokat. Gépkocsival tavasztól őszig fizetős a parkolás, ingyen, korlátlan időkeretben a falu szélén a sportpálya és temető közötti parkolóban lehet letenni az autót.

Kellemes időutazást kívánunk!

Kategóriák
Uncategorized @hu

Baláca, római villagazdaság.

1904-ben, a szántást végző cselédek sem gondolták volna, micsoda értékre és történelmi tárgyemlékekre bukkantak munkájuk során. Hamarosan kiderült, hogy ami a föld alatt addig rejtőzködve maradt,az a legnagyobb ismert pannoniai villagazdaság nyomai,a veszprémi káptalan Vámos község határában levő balácapusztai földjén, Nemesvámoson. A feltárásra 1925-ben a Nemzeti Múzeum adott anyagi segítséget, hogy a központi épület 62 m2-es mozaikpadlóját, a római kori Lapidáriumának központi műtárgyává tehessék. A Balaton felvidéken az egykori Pannonia Provincia területén – 1904-ben földművesek, mint említettem szántás közben találtak  rá a rejtőző római kori földbirtok-központ maradványaira. Az 1906-1926 közötti első feltárási ütemet követően 1976 óta folynak rendszeres régészeti feltárások. 1984-ben nyitotta meg a kapuit a régészeti park. A rómaiak az 1. század óta éltek Balácán, ahol folyamatosan építették kis birtokaikat, bővítették területeiket, gyakorlatilag majorságot alakítottak ki, ahol mezőgazdasággal és állattartással foglalkoztak az akkor élt emberek, feltételezhetően kézműves ipar is segítette a gazdaság fenntartását. A központi lakóépület és a különböző gazdasági épületek egykoron közel 56 hektárnyi területen helyezkedtek el, ebből jelenleg közel két hektár látogatható.

A föld birtokosának lakóházát és központi gazdasági épületeit szabálytalan trapéz alaprajzú, 8,5 hektárt lezáró, kőfal vette körül, ez képezte a gazdaság belső magját. A lakóházhoz fürdők, fogadóhelységek, gazdasági épületek, és egy itáliai mintára épült római temetkezési hely (halomsír) is tartozik, ez utóbbi a kerítésfalon kívül, a háztól kb. 500 méterre található, romjai ma is láthatóak. A romkert legimpozánsabb történelmi emléke a központi lakóház, amely mintegy 2400 négyzetméteres alapterületével (ma kb. 20 átlagos családi ház is elférhetne benne) a legnagyobb ismert pannóniai villaépületek közé tartozik. Az épületben többek között egy 2. századból való pincét tártak fel – teljes felszerelésével, valamint négy mozaikpadlót. Ezek közül három eredeti helyén tekinthető meg. A negyedik, közel 70 négyzetméteres darab a Magyar Nemzeti Múzeum Kőtárában található, de pontos másolata Balácán is látható. A villagazdaság két épületét összekötő folyosóban a Veszprém megyében előkerült római kori faragott kőemlékek kiemelkedő darabjai kerülnek bemutatásra. A lapidárium (kőtár) egyik részében a temetkezéssel kapcsolatos emlékek: sírkövek, szarkofágok; a másik részben a hitvilághoz, kultuszokhoz kötődő emlékek és a különböző építészeti elemek, pl. kerítések, oszlopok találhatóak.

A villagazdaság kertje parkszerűen kialakított. A mediterrán hangulatot fűszer- és gyógynövényeket bemutató kiállítás teszi teljessé. A parkban római mintára készített korhű napóra mutatja az időt, és római mintára épített kemencével is találkozhat a látogató.

Látogatói információk:

Nyitva tartás: április 1-október 31. között – hétfőn zárva, kedd-péntek 9.00-18.00, szombat-vasárnap 10.00-19.00 – április, május, szeptember, október hónapokban szombatonként technikai okok miatt 17.00-kor zár   –  pénztárzárás a nyitvatartási idő vége előtt fél órával!    November 1-március 31. között zárva. További információ: Magyar Nemzeti Múzeum

pekiapartman.hu

Kategóriák
Uncategorized @hu

Csőszpuszta Alba Regia-barlang.

A fokozottan védett Alba Regia-barlang (vagy más néven Vadász-nyelő barlangja, Vackor-nyelő barlangja) nemcsak a térség, hanem az ország egyik legkiemelkedőbb barlangászati érdekessége is.

A Bakony keleti részén emelkedő Tési-fennsíkon található, Isztimér község külterületén, Csőszpusztától nem messze, Várpalotától 11 kilométrre. A kiemelkedő, 453 méter magasságban nyíló barlang összhossza meghaladja a 2500 métert, mélysége pedig 200 méter, ezáltal a hegység legnagyobb, hazánk pedig harmadik legmélyebb barlangrendszere. Bejáratát egy mezőgazdasági művelés alatt álló területen található, 20×30 méteres facsoport rejti magába, elzárkózva ezzel a külvilág szeme elől. Az alsó-júra dachsteini mészkőben kialakult, a rétegdőlést követő járatok olykor 10-20 méter szintkülönbségű, lépcsősen elhelyezkedő emeleteket alkotnak. A folyosókra a jellegzetes módon lapított, lóhere, vagy kulcslyuk szelvény jellemző, cseppkövek csak két zónában díszítik a barlang falait. A barlang alsóbb szakaszaiban a levegő széndioxid tartalma eléri az igen magas 4 %-ot, ami a további feltárást, kutatást nagy mértékben megnehezíti. A barlangba korábban, az időszakosan aktív 44.sz. víznyelő (közismert nevén Vadász-nyelő) nyolc méter mély tölcsérének megbontásával 1975-ben jutottak be az Alba Regia barlangkutató csoport kutatói. Jelenleg a lezárt rendszer látogatásához engedély és barlangjárási gyakorlat szükséges. 

Habár a nagyközönség számára nem látogatható az Alba Regia, az ország egyik legkimagaslóbb barlangjaként méltán öregbíti a térség hírnevét. 

thuryvar.hu

Kategóriák
Uncategorized @hu

Török emlékek sétaút – ingyenes városnéző túra.

Nem is olyan rég, valamivel több, mint 330 éve a török uralom alatt Székesfehérvár is török kézre került. A keleti nép és élet kulturális lenyomatát őrzi még a város, s a fehérváriak mindennapjaiba is beépültek a törökök közkedvelt helyszínei.

Induljunk útnak, s lássuk, mi maradt itt a másfél évszázad nyomán, amíg Alba Regia neve Isztolni Belgrád volt… Ingyenes városnéző túrára hívunk! Hat alkalom, hat téma a székesfehérvári értékek tematizált tárházából! Minden téma önmagában is megér egy sétát, de ha valamennyin részt veszel, igazi szakértő leszel a városunkból! 

Első sétánkon a török időkbe utazunk vissza. Időpont: 2020.09.11. 16:00-18:00 Kötelező regisztráció:
https://turizmus.szekesfehervar.hu/bevono-turak

Kategóriák
Uncategorized @hu

Mezítlábas ösvény Csopak.

Lassan vége a nyárnak, de a jó idő még csábít minket a Balaton partjára, legyen olyan programunk, amit szívesen kipróbálnánk ebben a szép napos időben, mikor a tó vize már kihűlt. A Csopaki strand, az utóbbi évek egyik legkiugróbb fejlesztése alatt esett át, igazi család barát hely lett, noha eddig is kedvelt strandolási célpont volt. Arról viszont kevesebben hallottak, hogy milyen szuper talp reflexzónáit stimuláló mezítlábas ösvényt találunk itt Csopakon!

A feltalálója vagy kitalálója (Sebastian Kneipp) után elnevezett Kneipp-ösvények, igen népszerűek, de eddig leginkább wellnesz fürdőkben találkozhattunk hasonlóval. Itt a bicikli út mellett kapott helyet egy park, amiben több mint húsz féle árnyékliliom pompázik egész nyáron, a kültéri fitnesz eszközök és a 200 méter hosszú mezítlábas ösvény mellett. A Sport utcától a községi strand területéig húzódik, mint írtam a kerékpár út mellett az ösvény. Ez jó, mert így bicikli túra közben is kipróbálhatjuk, adhatunk a talpainknak egy kis kényeztető masszázst, viszont sajnos a csendes meditáláshoz pont emiatt kicsit zajos. Kárpótlásul a másik oldalról, a nádas résztől hallgathatjuk a víz nyugtató morajlását. A betonhoz és sima aszfalthoz szokott lábainknak igen nagy felüdülést jelenthet ez a kis tornáztatás, meglátjuk milyen kellemes és borzongató a csupasz talpunk alatt érezni a folyton változó burkolatokat. Az első szakasz macskaköves kirakáson vezet át, talán már nem olyan forrón süti a nap, hogy égessen. Simán megy. A következő szakasz már nagyobb falat, hiszen nagyobb méretű kavicsokon kell áthaladni, itt már az egyensúlyérzékünkre is szükségünk lesz, azt is megértjük, miként masszírozhatjuk talpunkat a felület és a saját testsúlyunk segítésével. Megnyugtató érzéssel léphetünk át a puha fenyőkéreggel borított szakaszra, ami után a farönkökből álló rész érzésre, nem sokban különbözik az első, kockaköves szakasztól, viszont ezek kevésbé melegednek fel. A leg intenzívebb szakasz jön, az apró kavicsokkal,amik mindenhol bökdösik a talpat, de nem elviselhetetlen. Ezután a már ismert anyagok ismétlődnek, egészen a tobozokig. Sokan valószínűleg ezen a szakaszon ijednek meg, hiszen a bökős, szűrős termények első ránézésre nem tűnnek túl bőrbarátnak. Rájuk lépve viszont meglepődve tapasztalhatjuk, hogy puhák és kifejezetten kellemes rajtuk a séta. Az ösvényen találhatók még az egyensúlyérzéket fejlesztő akadályok is. Ezek nem túl magasak, könnyedén bárki rájuk léphet és végigmehet rajtuk. Külön jó pont, hogy gondoltak az idősebbekre is, így az akadályok mellett, szintén fakérgen elsétálhatnak azok is, akik már nem merik megkockáztatni a rönkökön való járást. A szakasz tíz perc alatt végig járható, de mivel az érzékeinkre hat, érdemes elidőzve, alaposan megtaposgatva kihasználni ezt a reflex tornát, hiszen nagyon kedvező hatása van az egészségünkre.

A végére én mindenképpen egy vízbe lábazással zárnám ezt a kis sétát, hiszen a lábunknak egy kellemes hűs lmártóztatás csak jól eshet.

pekiapartman.hu

Kategóriák
Uncategorized @hu

VIII. Székesfehérvári Mangalica Napok.

A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, amely eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár. A vásárló nem kap hamisítványt, csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen, mely szakmai felügyeletét az egyesület garantálja.

A rendezvényeken a kiállítók egységes megjelenéssel, faházakban árusítanak. A fesztivál szervezői felvállalták a hazai kistermelők (sajtkészítők, házi lekvár-szörp, méz, olaj, fűszer…stb.) támogatását, így szokássá vált minden rendezvényen, hogy kiemelt helyen termelői piacteret biztosítanak számukra, mely óriási sikert aratott a vásárlók, és az így lehetőséget kapott hazai kisgazdálkodók, családi vállalkozások között is.

Székesfehérváron a szeptember a gasztronómia hónapja, ebbe a sorba illesztjük bele a Mangalica Fesztivált.

2020-ban nyolcadik alkalommal rendezzük Székesfehérváron a Mangalica Fesztivált, város szívében az Alba Pláza és a Buszpályaudvar közötti Piac (Palotai Kapu) téren, mely összességében a 42. Mangalica Fesztivál lesz országosan.

A fesztiválok egyik legnépszerűbb pontja általában az élőállat kiállítás, ideiglenesen felépített karámokba költözik a három fajtából (szőke-vörös- fecskehasú) 3-3 példány és egy anyakoca malacokkal. A tenyésztők, kistermelők mellett minden alkalommal lehetőséget kapnak magyar kézműves termékek készítői, iparművészei a bemutatkozásra, a rendezvényen belüli kézműves utcában.

A helyben sült egész malac mellett a kilátogató vendégek egyéb helyben sült mangalica ételek közül válogathatnak, melyeket a legkiválóbb magyar borok és pálinkák kíséretében akár helyben is elfogyaszthatnak az estig tartó könnyűzenei programok alatt.

A kilátogató vendégek számára a legnagyobb vonzerő főként a megjelenő, kiváló minőségi termékek, de a megfelelő szórakozásért egész napos színpadi műsor van a fesztiválon. Napközben autentikus népzenei programok, vásári komédia, gasztro bemutatók. Kora délutántól könnyűzenei koncertek.

Mindenkit szeretettel várunk!

2020. szeptember 4-6.
Székesfehérvár, Piac tér
(Palotai Kapu tér, az Alba Pláza előtt)
A belépés ingyenes
Nyitva 10-21h

mangalicafesztival.hu

Kategóriák
Uncategorized @hu

Tihanyi Babamúzeum.

A nyárutói Tihanyi kirándulás sokkal kellemesebb, mint a forró nyárban kutyagolás, nem vágyakozunk le a hűsítő habokba, türelmesebben nézelődhetünk, időzhetünk el a látványban.

Talán sokszor el is mentünk már a Babamúzeum mellett, amely az Apátságtól a Pisky sétányon át a félsziget belseje felé kanyarodó utcácskában található, egy népi építészet jegyeit magán viselő nádfedeles fehér tornácos házacska. Udvarán mediterrán hangulatú zenés kávézó üzemel, így a pihenőnket is eltölthetjük itt akár egy finom uzsonnával egybekötve. Mit láthatunk, ha betérünk ebbe a kis házacskába? A tihanyi Babamúzeumot 1994-ben alapították, teljes anyaga magángyűjtemény, amelyben megtalálhatók szinte valamennyi német babakészítő műhely jellegzetes munkája 1840-től 1920-ig. A félszáz korabeli baba jelenetekben elhelyezve, korabeli miniatűr játékokkal, lakberendezésekkel (pl.: színház, lakás, szatócsbolt, konyha) és egyéb kellékekkel kiegészítve ismertetik a biedermeier és reformkor arisztokrata és nagypolgári ízlésvilágát (lakás-, öltözködéskultúra) és általában életstílusát.  Ezen kívül a múzeum egy részében újonnan készített művészi babákon mutatja be a magyar népviseleti kultúra legjellegzetesebb öltözeteit. Az 1930-as évektől mindinkább az új technológiák érvényesültek, a kaucsuk a celluloid és az egyéb szintetikus anyagok alkalmazásával, jóval olcsóbban lehetett már előállítani babákat, sokkal szélesebb társadalmi rétegnek váltak megvásárolhatóvá, az addigra divatossá vált játék babák. A két háború között szinte egyáltalán nem gyártottak porcelán babát, a II. világháború utáni nehéz gazdasági helyzetben leginkább cserealap volt kenyérre, szalonnára. Az 1960-70-es években vándorkereskedők unszolására kerültek újra le a padlásokról, és vált egyre inkább gyűjtők tulajdonába. A Babamúzeum nem oktató jellegű intézmény, sokkal inkább mozgatja meg fantáziánkat játékos hangulatával, életszerűségével. Szándékosan kerülték is a feliratozásokat, adat jellegű tájékoztatásokat, inkább próbálják a kor életmódját, divatját, ízlését élethű helyzetekkel bemutatni az ide látogatóknak.

Nyitva tartása idény jelegű szeptember 30-ával véget ér, ezért is csábítunk minden érdeklődőt még most, hogy kellemes sétával egybekötve, csodálják meg ezt a baba világot.

pekiapartman.hu